Szülői értekezletre várjuk az érdeklődő diákok szüleit 2025. november 18-án 17:00 órakor a gimnázium dísztermébe. A nyílt napra 8:00-tól november 18-án a 4. osztályosokat, november 19-én és november 20-án pedig a 8. osztályosokat várjuk. Az ezeken való részvételhez szükséges regisztráció az alábbi linken keresztül lehetséges:
November 7-én a Balassagyarmati Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium névadója, Szent Imre herceg tiszteletére rendezte meg hagyományos, tanítás nélküli munkanapját, amelyet minden évben a közösség, a tehetség és a keresztény értékek jegyében tartanak meg.
A programsorozat ezúttal is sokszínű volt: a diákok többek között vers – és prózamondó versennyel, sportversenyekkel – köztük darts bajnoksággal – matematika, ének, műveltségi és idegen nyelvi kvízzel ünnepeltek. Az események jó hangulatban, barátságos versengésben zajlottak, ahol a diákok megmutathatták tudásukat és kreativitásukat.
Iskolánk, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulói is részt vettek a rendezvényen, és szép eredményeket értek el a különböző versenyeken. Büszkék vagyunk rájuk, hogy méltóképpen képviselték iskolánkat ezen a hagyományőrző, tartalmas napon.
Köszönjük a Szent Imre Katolikus Gimnáziumnak a meghívást és a színvonalas programokat!
A XXXIV. Nógrád vármegyei középiskolai rajzversenyen iskolánk 8 tanulója vett részt. Nagyon szépen szerepeltek, 3-an értek el helyezést ( két első, egy harmadik) és két különdíjasunk is lett.
Balogh Boglárka (11.a) tanulmányrajz 1. hely
Kránicz Hanna Brigitta (10.b) témakibontás 1. hely
Péter Liliána Hajnalka (12.d) tanulmányrajz 3. hely
Tóth Ilona (10.c) tanulmányrajz különdíj
Fábri Nelli (10.c) témakibontás különdíj
Ez azért is nagy eredmény, mert a művészeti iskolásokkal egy kategóriában történik az értékelés.
Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáruknak, Heffterné Gáspár Lillának.
Bagyal Botond szeptemberben sikeresen kvalifikált a WDF World Mastersre, ifjúsági kategóriában. Ez a verseny a világ legjobb ifjúsági játékosai között zajlik és a világbajnokság után a második legrangosabb esemény a naptárban. 217 játékosból, akik a világ minden tájáról érkeztek Budapestre, a 33. helyet sikerült megszereznie! Az ifjúsági világranglista 13. helyezettjétől szenvedett csak vereséget, s azt is csak a döntő játszmában.
A 11.D osztály tagjai adták idén az október 23-i iskolai ünnepség megemlékező műsorát, mely egy fiú és egy lány kapcsolatának keretében mutatta be 1956 eseményeit és hatásait. A diákok felkészülését Gyarmatiné Rostás Ida tanárnő és Pénzes Attila tanár úr segítette.
Mai napon, az Ünnepi Képviselő-testületi ülésen, iskolánk igazgatója, Mogyorósi Attila Balassagyarmat Kiváló Pedagógusa elismerésben részesült. Gratulálunk!
Nemzeti ünnepünkön Balassagyarmat Jó Tanuló és Jó Sportolója díjat vehetett át Gál Kitti iskolánk 10.a osztályos tanulója, aki a Vitalitás SE Látványtánc Szakosztályának versenyzője is.
Iskolánkban a hagyományokat őrizve idén 87 diák lett a Balassis család tagja. Október 16-án ünnepélyes keretek között, szüleik és tanáraik jelenlétében, az iskolazászló előtt tettek fogadalmat, másnap pedig a tizedik évfolyamosok által összeállított vidám feladatokat oldották meg. Az AMIGOlya szellemében Dél-Amerikába repítettek mindannyiunkat táncukkal, focitudásukkal, ruházatukkal. Dekáztak, rózsát osztottak, sőt azt is kipróbálták, hány diák fér egyszerre egy babzsákfotelre. A nap végén a zsűri tortákkal és oklevéllel ismerte el a legaktívabb, legösszetartóbb, legviccesebb osztályokat, és hangosan szólhatott a We Are The Champions a győztes 9.b osztálynak.
Varga Ábel (12.c), Petrás Bence (12.c), Mócz Ábel (12.c), Roza Zsigmond (12.b), Deák Donát (12.b), Frenyó István (12.b), Fazekas Roland (12.c) és Koplányi Viktor (12.c) 2025.10.20-án a Balassagyarmati Városi Sportcsarnokban megrendezett Nógrád-vármegyei V-VI korcsoportos Futsal Diákolimpián 1.helyezést értek el.
Gratulálunk a Csapatnak! Köszönjük Lavaj Andrea tanárnő és edzőik felkészítő munkáját.
Október 15-én iskolánk 11. és 12. évfolyamos tanulói részt vettek a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban megrendezett Karrierbörzén, ahol számos felsőoktatási intézmény mutatkozott be. A rendezvény remek lehetőséget adott arra, hogy tanulóink közelebbről is megismerkedjenek a továbbtanulási lehetőségekkel, képzési irányokkal és különböző karrierutakkal. Az esemény egyik különleges vendége Balog Levente, a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa, a Cápák között és az Álommeló ismert vállalkozója volt, aki inspiráló előadást tartott a fiataloknak a kitartásról, célokról és vállalkozói szemléletről. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget és a tartalmas élményt!
Iskolánkban hagyományosan a nyolcadikosok feladata megemlékezés az október 6-i gyásznapon. Idén a vértanúk utolsó gondolatai, illetve családjuknak írt levelei adták a műsor vázát. A múltidézés keretét Palágyi Lajos „Az aradi vértanúk” című költeménye adta.
Büszkeséggel tölti el a Balassi Bálint Gimnázium közösségét, hogy iskolánk egykori diákja – s Fizika Diákolimpia aranyérmese – Dr. Veres Gábor fizikus a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.
Nagy öröm számunkra, hogy pályája során mindig hálával emlékezik tanáraira – székfoglaló előadásának köszönetnyilvánításában többeket is kiemelt, köztük a Balassi pedagógusait: Fűrész Istvánt, Bognár Mihálynét, Hégely Györgyöt, Koncsek Péternét, Bertók Ottíliát, és Szlezákné Dóbiás Melindát.
További sok sikert kívánunk kutatói és oktatói munkájához, s egyben szeretettel várjuk vissza egykori iskolájába, a BBG-be!
Takács Csenge – iskolánk 11.d osztályos tanulója – a Balassagyarmati Karate Sportegyesület sportolója és a Magyar JKA Karate Szövetség válogatott tagja. Csenge a World Shotokan Karate-do Association (WSKA) karate világbajnokságon csapatban (junior kumite versenyszámban) világbajnoki címet szerzett, s a felnőtt női csapat (kata versenyszám) tagjaként bronzérmes lett!
Szívből gratulálunk Csenge újabb kimagasló nemzetközi eredményeihez!
2025. szeptember 17-én Hollókőn nemzetközi konferenciát tartottak a fenntartható turizmus témában, melyre Szabó Csaba polgármester úr a 10.a osztályt is meghívta. A diákok meghallgatták Málta, Olaszország, Bulgária, Észtország, Litvánia, Portugália, Szlovákia, Spanyolország és Lettország delegációi angol nyelvű előadásait. A prezentációk által a tanulók nemcsak a nyelvismeretüket fejlesztették, hanem látókörük is tágult. Az előadások után a fiatalok finom kenyérlángos elfogyasztásával zárták a hollókői programot. Hálás köszönet Buttkai Annának és Édesanyjának, akik kalauzolták az osztályt a nap folyamán!
Szeptember 1-jén ünnepélyesen megnyitottuk a 2025/2026-os tanévet. Az idei tanév különleges számunkra, hiszen iskolánk fennállásának 125. évfordulóját is ünnepeljük. Az ünnepségen felidéztük gimnáziumunk múltját, köszöntöttük új és nyugdíjba vonuló tanárainkat, átadtuk a Talentum Ösztöndíjakat. A műsort tanárainkból és egykori balassis diákokból álló kórus produkciója zárta, melyet Mátyás Levente tanárúr vezényelt. Ezt követően közösen indultunk neki az új tanévnek. Köszönjük vendégeinknek, tanárainknak, diákjainknak, hogy együtt tették meghitté és emlékezetessé a tanévnyitót. Sok sikert, kitartást és örömteli pillanatokat kívánunk minden balassis diáknak a 2025/2026-os tanévre!
A Balassagyarmati Tankerületi Központ pedagógusnap alkalmából a
fenntartásában lévő köznevelési intézmények pedagógusai számára ünnepséget rendezett. Ez alkalommal iskolánk pedagógusai közül Csábiné Gerbely Mária és Ruga Ilona szolgálati emlékérmet kapott. Balázs Péter és Ruga Ilona a tankerület kiváló pedagógusa kitüntetésben részesült.
Kezdetben azt a célt tűzte ki a két Balassis énektanár, Lévárdi Beáta és Pásztor Éva tanárnők, hogy minél több gyerekkel megszeretessük a palóc népdalkincset és a mai magyar együttesek értékes dallamait. A Dalnak ereje van! Majd később csatlakozott hozzájuk Temeláné Csernák Bernadett tanárnő érsekvadkeri gyermekkórusával.
Jelenleg a dalkör tagjait a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium, a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola, Szécsény Város Gyermekkara és az érsekvadkerti Gyermekkórus növendékei alkotják. Az elmúlt 10 év során a kórus háromszor kapott Arany és Ezüst minősítést az Országos Minősítő hangversenyen.
Többször jártak már Erdélyben és a Vajdaságban koncertezni.
Idén júniusában ismét a Vajdaságot látogatják meg és közösen hangversenyeznek a palóc bácskertesi magyarokkal.
A hangverseny külön érdekessége volt, hogy egy élő zenekar kísérte a kórust: Bődy Szabolcs- zongora, Bődy Attila- gitár, Bődy Bende-szintetizátor, Bődy Trisztán- basszusgitár, Hetényi Eszter- furulyák és Csányi Péter-dob.
Az est fényét emelték az Országos Népdaléneklési Versenyen Kiemelt Aranydíjat elért érsekvadkerti Horváth Sára és Keresztes Adél népdalénekesek és az érsekvadkeri énekesek musical előadása. Köszönet Jakus Juli kreativitásának a plakátkészítés során. A műsor kiváló házigazdája Kiss Gabriella konferanszié volt. A koncertet megtisztelte jelenlétével a Bársony Művész Kör, a Tormay Cécyle Irodalmi Kör, a Világ Győzedelmes Királynője Lovas Zarándok Csapata, Varga Zsolt és Ember Péter előadóművészek is.
Külön köszönet támogatóinknak: a Jagyutt Cukrászdának, Adamek István és Páldi Krisztinának- Kék ABC és Ónodi Krisztiánnak, a Kérdőjel Hobbi Egyesület Elnökének, hogy ez a koncert létrejöhetett.
2025. május 12-16. között 24 balassis diák utazhatott német nyelvterületre és vehetett részt egy izgalmas, élménydús és gyönyörű kiránduláson. A programban szerepeltek hegyi túrák kezdő és haladó túrázók számára, városlátogatás Salzburgban, falmászás. A legerősebbek felkapaszkodtak az 1874 méter magas Jennerre, a kezdők megcsodálták a Zauberwald szurdokait. Egy közepes nehézségű túra végén házi készítésű almásrétest ettünk a Gasthof Hirschbichlben. Salzburgban felkerestük a Haus der Natur nevű természettudományi múzeumot, siklóval felmentünk Hohensalzburg várába, látogatást tettünk a salzburgi állatkertben, majd megcsodáltuk a kilátást az 1927 méter magas Untersbergről, ahová felvonó vitt fel minket. Berchtesgadenben egyik célunk a Sasfészek volt, ahonnan felejthetetlen hegyi panoráma tárult elénk napsütötte havas csúcsokkal és a mélyben elterülő kristálytiszta vízű Königsseevel.
Május 10-én Szegeden rendezte meg a Bendegúz Akadémia a Tudásbajnokság országos döntőjét matematikából, melyen Sándor Dávid Balázs 7. A osztályos tanuló -741 versenyző között- a rangos ötödik helyen végzett . A versenydolgozatokat délelőtt írták a diákok, majd délután színes programokat követően sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre.
Gratulálunk Dávidnak és felkészítő tanárának, Csábiné Gerbely Mária tanárnőnek!
A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium 2025. április 11-től 13-ig 59. alkalommal rendezte meg a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét, amelyen Kazsimérszky Panni, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium 10. a osztályos tanulója teljesítményével kiérdemelte az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját.
Gratulálunk Panninak és felkészítő tanárának, Horváth Anita tanárnőnek!
A 2024-25-ös tanévben is megvalósult a Határtalanul ! program keretében meghirdetett pályázat, melyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogat a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából .
A pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül élő magyarság kultúrájának, szűkebb pátriájának megismerése, amely erősíti a nemzettudatot, a nemzeti összetartozás érzését.
Április 1-től 6-ig a Balassi Bálint Gimnázium 7.A osztálya Erdélyben járt Szabó Andrea osztályfőnök, valamint Mészáros Adrienn és Pénzes Attila tanárok kíséretében.
Hajnali fél ötkor indultak a nagy útra emeletes buszon a Szabó Lőrinc Általános Iskola két osztályával együtt, s többszöri megállás után , mintegy 600 kilométeres utazást követően az első megálló Bánffyhunyadon volt, ahol meglátogatták a lenyűgöző református templomot. A román kori eredetű, gótikus elemeket is őrző, kazettás mennyezetű, varrottasokkal díszített erődtemplom egyszerűségével és monumentalitásával ragadta meg a tanulókat. A templomról Jakab Mihály Gyula parókus lelkipásztor tartott előadást a tanulóknak, akik koraeste elfoglalhatták szállásukat a korondi Evelyn Panzióban.
A település a Sóvidék része Székelyföldön, Hargita megyében, gazdag kulturális hagyományokkal, népművészettel és természeti szépségekkel. Leginkább népi kerámiaművészetéről ismert: a helyi mesterek évszázadok óta kézzel készítik és díszítik a korondi kerámiát, amely különleges motívumairól és színezéséről híres. A diákok mind az öt nap folyamán megcsodálhatták a helyi kézműves boltokat, s bizony ajándéktömegekkel megpakolva tértek haza. Már az első este részesei lehettek a legendás székely vendégszeretetnek: bőséges kétfogásos meleg vacsora várta őket, s a pompás reggeli után úticsomaggal ellátva indulhattak neki a második napnak.
A Békás-szoros és a Gyilkos-tó Erdély egyik leglátványosabb természeti csodája. A szoroson áthaladva lenyűgöző sziklafalak között haladtak a diákok, majd a tó partján megpihentek.
A Gyilkos-tó 1837-ben keletkezett egy földcsuszamlás következtében, amikor egy hatalmas földtömeg lezúdult a hegyoldalról, elzárva a Vereskő-patak völgyét. Az így keletkezett természetes gát mögött feltöltődött a víz, elárasztva az erdőt. A vízből ma is kiállnak az egykori fenyőerdő megkövült, csupasz fatörzsei, ami kissé hátborzongatóvá és egyedivé teszi a tájat. A Szováta városában található Medve-tó a világ legnagyobb heliotermikus (napfény által melegített) sós tava. Nevét jellegzetes, medveformára emlékeztető alakjáról kapta. A tó 1875-ben keletkezett egy földcsuszamlás következtében. Sóval telített vize gyógyhatású. A Vörös-tó tömény sóval teli, a közvetlen szomszédságában lévő Zöld-tó viszont édesvízű. A túra sok-sok csúszkálással, domboldalról való leereszkedéssel telt és még sót is ízleltek a fiatalok.
A harmadik nap igencsak sűrűnek bizonyult. Székelyderzs felé vette az irányt az osztály, ahol a UNESCO világörökségi listáján is szereplő unitárius vártemplom várt rá. A freskók, a védőfalak és a különleges székely építészeti stílus lenyűgözött mindenkit. Fehéregyházán Petőfi emléke előtt tiszteleghettek a 7. A-sok. Héjjasfalva és Fehéregyháza között látták a költőt utoljára élve 1849. július 31-én, nem messze Segesvártól.
Az emlékház mellett egy emlékmű is áll, amely Petőfi eltűnésének, hősi halálának állít emléket. A közelben található a híres Petőfi-fa, amelyről a helyiek úgy tartják, hogy a költő utoljára pihent meg alatta a csata előtt. Emellett egy kopjafa-parkot is kialakítottak, ahol a szabadságharc hősei előtt tisztelegnek. Petőfi szobrát egy érdekes előadás után a 7.A képviseletében Sándor Dávid koszorúzta meg a Szabó Lőrinc Általános Iskola diákjaival együtt.
A Kőrispataki szalmakalap múzeum vidámabb hangulatot hozott: érdekes volt látni, hogy a hagyományos szalmakalap-készítés miként él tovább a mai napig. Szőcs Lajos, a múzeum alapítója kedvesen, gitárral a kezében fogadta a tanulókat, akiket meg is énekeltetett, majd megmutatta a kalapfonás egyes lépéseit is. A malomban a diákok sok mindent megtudhattak a gabonaőrlés rejtelmeiről, majd a helyi művelődési házban nagy kedvvel ismerkedtek meg a szalmafonással- s még a fiúk kezei közük is szép alkotások kerültek ki. Ezt követően Bözödújfaluba utazott az osztály, ahol megrendülve nézte meg a víz alatt nyugvó falu emlékhelyét. A mesterséges tó és a vízből kiemelkedő templomtorony hűen őrzi egy eltűnt közösség emlékét. A hely mély érzelmi hatást gyakorolt mindenkire.
A negyedik napon Csíkszentsimonban a tanulók meglátogatták a Csíki Chips és Sörgyárat, ahol betekintést nyertek a chipsgyártás folyamatába. Természetesen egy kis Csíki chips ajándék is része volt az élménynek, amit mindenki örömmel fogadott.
Csíksomlyón az osztály rövid zarándoklatot tett a csíksomlyói Szűzanya-szoborral díszített ferences kegytemplomhoz, amely a katolikus hívők fontos zarándokhelye. A hely nemcsak vallási, hanem nemzeti összetartozást erősítő szerepet is betölt a magyar közösségek körében. A hely szellemisége, nyugalma különleges lelki élményt adott.
A következő állomás Tamási Áron szülőháza volt Farkaslakán. Az emlékházban- Hadnagy Júlia népművelő segítségével- betekintést nyertek a fiatalok az író életébe, munkásságába, és személyes tárgyait is megtekinthették. Itt mélyebben megértették, mit jelentett számára a székely identitás, amely sírjának feliratában is érvényesül.
Korondon egy parádés folklór-est következett: a 6000 lelkes település felvillantotta, mire képes a szorgalom, a kitartás. Három kitűnő fúvószenekaruk közül az ifjúsági mutatkozott be, majd népdalok és néptánc következett székely viseletben, s az osztály három bátor fiútanulója a színpadon a csárdás lépéseit is kipróbálta, nem kis derültséget keltve.
Másnap a diákok elsőként egy helyi taplászműhelybe mentek, ahol megtapasztalták, hogyan készítenek a taplógombából különböző használati- és dísztárgyakat. Ez az ősi mesterség ma már igazi kuriózum. Heten foglalkoznak már csak vele Korondon. E mesterség jól példázza a székely leleményességet. Nem kis bátorságot és kitartást jelent az erdőben a taplót felkutatni, sokan életüket vesztették e tevékenység közben a medvetámadások miatt.
Egy korondi szövőnő a tradicionális székely szövés fortélyait mutatta meg. A kézzel szőtt terítők, kendők szépsége és a mögöttük rejlő munka mindenkit lenyűgözött, s az is megrendítő volt, hogy öt generáció asszonyai ültek eddig ugyanannál a szövőszéknél.
Az ebéd a helyi szörp- és lekvárkészítő manufaktúra jóvoltából házikenyér, sajt, lekvár, vaj, zsír, lilahagyma volt, majd Farkaslakán a kürtöskalács készítésében is részt vettek az osztály tagjai és természetesen örömmel fogyasztották.
A diákok a parajdi sóval is megismerkedtek, mely egy különleges, természetes só, amelyet évszázadok óta használnak nemcsak étkezési, hanem gyógyászati célokra is. Mindenki kapott egy kiló sót és vásárolhatott is a különleges sókészítményekből.
Az utolsó nap estéjén kicsit komorabbra fordult az idő, s az osztály legnagyobb meglepetésére havas táj fogadott reggel mindenkit.
Marosvásárhely és Nagyvárad érintésével 665 kilométer megtétele után élményekkel és ajándékokkal teli diákok érkeztek meg a palóc fővárosba.
Egy biztos: időtálló emlékek lesznek tarsolyukban: gyönyörű tájakról, csodálatos mesterségekről, s egy viszontagságos történelmű, de megmaradó, egymásba kapaszkodó közösségről.
Vendégszerető fogadtatás után jó hangulatban telt az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium rendezésében lebonyolított AJTP Országos Irodalmi Verseny március 21-22-én, amelyen a 9.AJTP, a 9.d és a 10.d osztályból vettek részt tanulóink.
A szóbeli fordulóba hárman (Blendovszki Anna, Lakatos Elizabet, Macha Jeremiás) jutottak tovább, akik közül az évfolyamában Macha Jeremiás 3. helyezést ért el.
Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak, Bóna Sára és Hering Noémi tanárnőknek!
Az ideiglenes felvételi jegyzék a 2025-2026-os tanévre a Középiskolai felvételi menüponton belül az Ideiglenes felvételi jegyzék menüpontben érhető el.
Gratulálunk Együd András Buda 11.a osztályos tanulónknak, aki fizikából az OKTV országos döntőjébe jutott!
Versenyeredményei mellett a BME STEM Akadémia komplex tehetséggondozó programra és ösztöndíjra benyújtott pályamunkája alapján, majd a szóbeli fordulón való részvétele után ösztöndíjat nyert a programra, ahová az országból 20 diákot választottak be, az ösztöndíj mellett önálló szakmai munkát fog végezni a BME mentora irányításával.
Köszönjük Balázs Péter tanárúr felkészítő munkáját!
Szívből gratulálunk Hodossy Rékának, iskolánk 12.a osztályos tanulójának, aki hivatalosan is kerettagja a 2025. évi EGMO (Lányok Európai Matematikai Olimpiája) magyar csapatának! Köszönjük felkészítő tanárai áldozatos munkáját.
Örömünkre szolgál, hogy a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium pedagógusai közül kiemelkedően sokan részesülnek a Köbüki Tehetséggondozó Tanári Ösztöndíjban.
Ezért dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, és fiatalokért felelős államtitkár személyesen adta át az elkészült oklevelet intézményük számára, elismerve a tehetséggondozás terén végzett munkánkat.
2025. február 25-én a 10.b és 10.d osztály tanulmányi kiránduláson vettek részt az UniCredit – Digitális projekt – középiskolásoknak program keretében a Genesys új kutatás-fejlesztési központja Budapest belvárosában, az Eiffel téren. A közel 3000 négyzetméteren ez az emberközpontú és együttműködésre tervezett iroda fontos szerepet játszik abban, hogy a Genesys a régió legjobb szakembereit tudja bevonzani, megtartani, és Magyarország legvonzóbb munkahelyévé váljon az IT szektorban.
A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulói kiválóan szerepeltek az Országos “Tiszán innen, Dunán túl” Népdaléneklési verseny vármegyei döntőjében.
Kaba Luca 11. B. osztályos tanuló a középiskolások szóló kategóriájában arany minősítéssel büszkélkedhet.
A felső osztályosok kisegyüttes kategóriájában a 8. A. osztály Százszorszép Palóc Dalkör csapatának produkcóját a zsűri ezüst minősítéssel jutalmazta. A kamarakórus tagjai: Lakatos Anna Lili, Kocsis Alíz, Mikula Fruzsina, Pálinkás Odett, Bacskó Andrea, Kosik Blanka, Molnár Rózsa, Hugyecz Zekő.
Intézményünkben látogatást tett Dr. Balatoni Katalin köznevelésért felelős helyettes államtitkár asszony és Hajnal Gabriella a Klebelberg Központ elnöke. A látogatásról készült videó az alábbi linken látható:
2025. január 28-29-én az Arany János Tehetséggondozó Programban tanuló diákok számára történelem tanulmányi versenyt rendezett a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium. A téma az első világháború és a Civitas Fortissima volt.
A program 28-án délután kezdődött, a diákok megnézték a Legbátrabb város című filmet, majd Tyekvicska Árpád előadását hallgatták meg a témában.
Másnap a Katonatemetőben tartott megemlékezés után a gimnázium könyvtárában került sor a vetélkedőre. Az első helyezést a helyi csapat (Petri Álmos, Reményi Roland, Tóth József Benedek) érte el, második az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium, harmadik helyezett a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium csapata lett. Ebéd után még lehetőség volt a Civitas Fortissima Múzeum megtekintésére is. Köszönjük a felkészítő és kísérő tanárok munkáját!
A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium 2025 január 28-án adott otthont a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny Nógrád vármegyei területi fordulójának. A rangos nyelvi versenyen két korcsoportban ezúttal 15 versenyző vállalkozott arra, hogy szép gondolatokat szépen és értelmesen tolmácsoljanak mások számára.
Sikeresen szerepeltek diákjaink a XXXV. Madách Imre – Mikszáth Kálmán vers- és prózamondó versenyen.
Farkas Patrik, 10.B osztályos diákunk 2. helyezést ért el. Felkészítője a Balassi nyugalmazott magyartanára, Pásztor Sándorné tanárnő volt. Iskolánkat két 9.B osztályos tanuló is képviselte a rangos megmérettetésen. Büszkék vagyunk Baranyi Amandára és Fülep Tímeára is!
Külön gratulálunk Fülep Tímeának, aki a versenyen 3. helyezést ért el!
Felkészítő tanáruk: PaedDr. Jónás Kornélia
Köszönjük a munkáját, és gratulálunk diákjainknak a szép eredményekhez!
Szívből gratulálunk Bauer Lili 12.a osztályos tanulónknak, aki a 4. Kárpát – medencei Nagy Diák Agrárteszt országos döntőjében 10. helyezést ért el!
Ez volt zsinórban a harmadik év, hogy Balassis diák szerepelt a legjobb 10 között!
Az ünnepélyes díjátadásra Budapesten az Educatio kiállítás nagyszínpadán került sor. A program és a verseny védnöke, támogatója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem volt.
A Kürschák József Matematikai Tanulóversenyt 1894-ben indította a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat közös elődje, a Mathematikai és Physikai Társulat.
A Kürschák versenyen elért díj volt az egyik első sikere számos, később komoly tudományos karriert befutott egykori versenyzőnek. A már nem élők közül a teljesség igénye nélkül az alábbiakat emeljük ki: Kármán Tódor Tivadar, Kőnig Dénes, Kalmár László, Teller Ede.
Ezen a rangos országos versenyen iskolánk diákja, Hodossy Réka 12.a osztályos tanuló harmadik díjat kapott, melyhez szívből gratulálunk. (Érdekes megjegyezni, hogy évek óta Réka az első lány díjazott a versenyben.)
Hodossy Réka matematikatanára a gimnáziumban Hegedűs Csaba tanár úr. Felkészülését segítették az EGMO előkészítő, MaMuT és olimpiai felkészítő táborok tanárai.
Az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíjával tért haza Makrai Dorottya, iskolánk 11.A osztályos tanulója az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos fordulójáról. A versenyre október 18. és 20. között került sor Sátoraljaújhelyen.
A népes mezőny 60 gimnazistából, 40 szakképzős tanulóból és 15 határon túlról érkezett fiatalból állt. Tudásukat két fordulóban mutathatták meg: az írásbeli forduló a nyelvi eszközök és formák közötti válogatás, minőségi különbségtétel képességét igényli, és ennek tudatossági fokát ellenőrzi, míg a szóbeli fordulóban 20 perc felkészülési idő után szabadon kell nyilvánosság előtt megszólalni a kijelölt témában és műfajban. Dorottya derekasan helytállt, és kiérdemelten kapta az Anyanyelvápolók Szövetsége elismerését.
Gratulálunk neki és felkészítő tanárainak: Janik Réka és Gyarmatiné Rostás Ida tanárnőnek!
2024.12.11-én ünnepélyes keretek között átadták iskolánk új rekortánborítású kosárlabdapályáját. A beruházás a Balassagyarmati Tankerületi Központ finanszírozásával valósult meg. Diákjaink azonnal ki is próbálták az új pályát.
Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy a pályaorientációs napra olyan, egykori balassis diákok érkeznek, akik egyetemisták, vagy egyetemi tanulmányaik elvégzése után a szakterületüknek megfelelő munkahelyeken dolgoznak. Tapasztalataikkal segítik a pályaválasztás előtt levő tanulókat. Ebben az évben is közel harminc, volt diákunk látogatott el almamáterébe, hogy megismertesse a 10. 11. 12. évfolyam tanulóival az egyetemi élet szépségeit, nehézségeit és felhívja figyelmüket a tanulás fontosságára. Köszönet érte Kiss Zsófia, Rédler Zalán, Ábel Boglárka, Márton Vivien, Hugyecz Zorka, Ádám Bence, Benkó Bendegúz, Oravecz Árpád, Tolnai Mátyás, Kovács Emese, Szép Inez, Mótyán Dorka, Gonda Szebasztián, Szolnoki Vivien, Venczel Lilla, Szabó Anna, Fábián-Hanusi Pál, Almásy Rebeka, Szugyiczki Enikő, Nánási Ede, Zsiga Marcell, Jancsó László, Benkó Ábel, Türk Ágoston, Nyikon Liza, Böröcz Lilian, Pintér Sára volt diákjainknak.
Ezek mellet a tanulók megismerhették a katonai, és a rendőri hivatást Pál László és Kobl Gábor segítségével, valamint a Gyimóthy Mátyás, a Szabó Kálmán Tehetségprogram lehetőségeiről tartott tájékoztatást.
Az alsóbb évfolyamok diákjai kompetencia és önismereti foglalkozásokon vehettek részt és megismerkedtek a POM-mal (pályorientációs mérőeszköz). De lehetőség volt Soft Skills típusú foglalkozások aktív részvételére is.
A középszintű szóbeli érettségi 2024.11.20-án és 21-én lesz (szerdán és csütörtökön).
2024.11.20-án 8:00-kor kezdődik a tájékoztató értekezlet, amin az emelt szintű szóbeli érettségik eredményeit lehet megismerni. Ekkor kerül a nyilvánosságra az is, hogy a vizsgázók melyik nap, hány órakor kezdik el a középszintű szóbeli feleletüket.
Ezért kérek minden érdekeltet, hogy 2024.11.20-án szerdán 8:00-kor jelenjen meg a Gimnázium R15-ös termében.
A törzslapkivonatok, bizonyítványok, tanúsítványok átadása előreláthatólag 2024.11.21-én csütörtökön 12:30-kor lesz.
A Műegyetem mellett működő, a tehetséggondozást és az innovációt felkaroló Pro Progressio Alapítvány 2024.11.07-én átadta az idei Pécsi Eszter Tanári Díjakat. Nagy örömünkre szolgál, hogy Hegedűs Csaba, iskolánk matematika-fizika szakos tanára „a STEM területén végzett kiemelkedő oktató-nevelő munkája elismeréseként” a 10 díjazott pedagógus közé került!
Örömmel tudatjuk, hogy a Művész Ma Magazin országos irodalmi pályázatán Botos Fanni Boglárka (12. B) Gyermeked maradok című verse elnyerte a ”Legmeghatóbb vers” kategóriájának díját! A díjnyertes vers hamarosan megzenésített formában is hallható lesz, így mindenkinek lehetősége nyílik majd meghallgatni a fiatal tehetség lírai sorait zenei köntösben. Gratulálunk Boglárkának és felkészítő tanárának Dr. Jónás Kornélia tanárnőnek! További sok sikert az ifjú költőnek!
Botos Fanni Boglárka – Gyermeked maradok
szemhunyásnyi idő alatt elhagy az élet.
karjaim közt tartalak, imádkozom érted.
gyönge tested elernyed, elszáll a lelked.
fülsüketítő sikolyom megtöri a csendet.
ez az éjszaka életet kér az életért.
rémisztő sötétséget kapok a fényedért.
lelked után kaptak és elragadtak tőlem.
nyomorúságos csendre találtam az őszben.
küldjétek hozzám vissza, angyalok!
játszatok közben mennyei dallamot!
égihegedű és lágy ének,
meséljetek neki valami szépet!
sosem fog visszajönni – búgja egy hang,
és a távolban felcsendül a harang.
tested karjaim közt jégverem,
testemen végigszánt a félelem.
nem tudhatom, mi történik majd nélküled.
az emberek olykor elvesztik egy részüket.
de mitévő legyek, ha én elvesztettem mindenem?
egynapon lettem árva és hasonlóképp nincstelen.
hozzád fohászkodom, Istenem!
a keserves gyászt már ismerem.
könyörögtem, de a válasz valahol elveszett.
a szívemben érzett szorítás nem engedett.
porból lettünk és porrá leszünk.
rád egy életen át emlékezünk.
szerettelek élve, és örökké siratni foglak holtan.
gyermeked maradok, míg a szívem egy utolsót dobban.
Rangos kitüntetésben részesült 2024. szeptember 21-én a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Karancslapujtőn megtartott ünnepi közgyűlésén Gyarmatiné Rostás Ida, iskolánk tanára.
Nógrád Vármegye Veres Pálné Díja egyéneknek és közösségeknek adományozható a közoktatás területén kifejtett kiemelkedő nevelő-oktató vagy elméleti
tudományos munkáért.
Büszkék vagyunk rá, hogy a Balassagyarmati Tankerületi Központ és Nógrád Vármegye Önkormányzata idén a mi kollégánkat tartotta alkalmasnak erre az elismerésre.
A Balassi Bálint Könyvtár és a Palócföld folyóirat pályázatot hirdetett középiskolások számára, azzal a céllal, hogy tervezzék meg a folyóirat 2025/1. számának borítóképét.
Az idén 70 éves lap főszerkesztője, dr. Fűzfa Balázs, valamint Orbán György János grafikus, festő és Bonyhádi Károly tervezőgrafikus művész voltak a zsűri tagjai.
Benkó Balázs, a Balassi Bálint Gimnázium 10. B osztályos tanulója, Heffterné Gáspár Lilla tanítványa, palóc motívumaival az előkelő
második helyezést érte el a versenyen.
A nyertesek a Savaria University Press Kiadó értékes könyvcsomagjait kapták jutalmul.
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája…” 2 Timótheus 4:6-8
Néhányan tudtuk, hogy be fog következni, az eszünk felfogta, a szívünk nem érti.
A TANÁR, aki a diákok kéréseit mindig saját problémája elé helyezte, aki számára a tanítás fontosabb volt bárminél, aki mindenki ügyes-bajos dolgát a szívén viselte. Tanított, nevelt, versenyre készített, táboroztatott. Osztályfőnökként szinte saját gyermekeiként tekintett diákjaira…
A KOLLÉGA, aki a többiekért mindent megtett, aki számára nem volt lehetetlen vagy teljesíthetetlen kérés, aki kiállt a saját és mások igaza mellett is, még akkor is, ha néha emiatt nehéz helyzetbe került…
A BARÁT, aki mindig önzetlenül segített, aki valódi barátként azt is őszintén megmondta, amit rossznak gondolt, aki mindig talált időt, ha a barátairól volt szó…
A FELESÉG, az ANYA, a TESTVÉR, a ROKON…
Hihetetlen űrt hagyott maga után…
Még nem tudjuk felfogni a kegyetlen mondatot: ÁDÁM KLÁRA – ÉLT 54 ÉVET.
Molnár Lara iskolánk 10.a osztályos tanulója a Nagy Diák Pénzügyes Teszt 4. középdöntőjébe, majd az országos döntőjébe jutott, s a legjobb 10 közé került.
Az OH Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központja által szervezett tanulmányi versenyeken idén is remekül szerepeltek tanulóink! Az eddig még nem közölt eredmények:
Hatvani István Matematikaverseny:
1. Kremnicsán Zsombor (8.a)
3. Boskó Bene Dénes (8.a)
Peák István Matematikaverseny:
9.évf.: 2. Végh Liliána (9.d)
10.évf.: 1. Együd András Buda (10.a)
11. évf.: 1. Hodossy Réka (11.a)
Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak (Szeghy József, Csábiné Gerbely Mária, Diósi Katalin, Hegedűs Csaba)!
“Bonis Bona- A Nemzet tehetségeiért” díjjal ismerték el munkáját Lévárdi Beáta művésztanárnak és karnagynak
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Tehetség Program keretében idén, május 16-án Lévárdi Beáta művésztanár és karnagy, a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti iskola, a Balassi Bálint Gimnázium és a Dózsa György Általános Iskola énektanára vehette át a budapesti Öbölház Rendezvényközpontban a “Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért “ rangos országos kitüntetést a “tehetséggondozó” kategóriában. Ezt a díjat azok a kiváló szakemberek kapják, akik kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó tevékenységet folytattak az elmúlt évek során. Idén 18 szakember kapott ilyen elismerést. Csák János Miniszter megbízásából Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Családtámogatásért felelős Államtitkára adta át a kitüntetést.
A Miskolci Egyetem Vadász Dénes informatika versenyén Lőrincz Márk, Szabó Balázs és Zólyomi Péter 11. évfolyamos tanulók „Nógrádi Hekkerek” csapata az országos döntőbe jutott. Miskolcon, a döntő megmérettetésben a csapatot és egyben iskolánkat Szabó Balázs és Zólyomi Péter eredményesen képviselte. Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáruknak, Molnár János tanárúrnak!
A „Tiszán innen -Dunán túl” országos Népdaléneklési Minősítő Verseny megyei döntőjében szép eredményeket értek el Lévárdi Beáta énektanárnő Balassis növendékei. Arany mínősítéssel büszkélkedhet szóló kategóriában Kaba Luca és kisegyüttes kategóriában a Vadvirágok duettje (Makrai Dorottya és Suba Virág). Ezüst minősítéssel jutalmazta a zsűri a Százszorszép énekegyüttest ( Lakatos Anna Lili, Kocsis Alíz, Ribár Bíborka, Kosik Blanka, Bacskó Andrea, Molnár Rózsa, Pálinkás Odett). Bronz mínősítéssel lett gazdagabb a Palóc legények énekegyüttese (Kazsimérszky Márton, Jávori- Molnár Boldizsár, Szmolnik Balázs, Benkó-Jagyutt Botond, Szűcs Péter, Rottek Belián, Hugyecz Zekő, Rácz Tamás, Filkor Máté). Gratulálunk Nekik! Mert énekelni jó!
Tudjuk, hogy nagyon büszke voltál ránk, az 1983-ban végzett 4. C-re.
Az utolsó együtt töltött osztálytalálkozónkon- 2023 októberében- még el is érzékenyültél, amikor egy- a városban mindenki által tisztelt- főorvos osztálytársnőnk emberségéről volt szó. Büszke voltál arra, milyen emberek lettünk. S hányszor emlegetted, hogy a 23 továbbtanulásra jelentkezőből közülünk mindenkit elsőre felvettek oda, ahová jelentkezett.
A legtöbben tanárok lettünk: ez is a Te hatásod. Az orosz tagozatosok könnyedén bekerültek orosz szakra egyetemre, főiskolára, s mi- franciások- csak bámultuk tudásukat. De másik szakodban, a történelemben is követtek jónéhányan.
A történelmet olyan szinten tanítottad, hogy talán mindnyájan elmehettünk volna történésznek. Csodálatos, ahogy mindezt elérted. Egy szál könyv nélkül jöttél be az órákra- fejedben lenyűgöző tudásoddal.
Neked sosem kellett fegyelmezned. Csak egy igazi tanár képes erre. Csendes, nyugodt hangodon olyan fegyelmet tartottál, hogy a légy zümmögését is meg lehetett hallani, amikor magyaráztál..
Óriási tekintélyed volt, bíztunk benned. Te mindent meg tudtál oldani anélkül, hogy egyszer is felemelted volna a hangodat.
S azok a kirándulások… Egyedül, kísérő nélkül vittél minket Egerbe, Debrecenbe, Szegedre, Pécsre- de a legszebb az volt, amikor pátriádat, a csodás Balatonfüredet mutattad meg nekünk.
Németh László 1964. január 18-án épp a balatonfüredi Lóczy-gimnázium avatásán mondott beszédet. „ A túlvilágon nem az írók és művészek, hanem a tanárok közül választanám meg szobatársaimat. Mert miközben az írók és a művészek egész életükben a halhatatlanságra törnek, s ez a mohó vágy tölti ki minden idejüket – addig a tanárok hiú ábrándok nélkül, hangyaszorgalommal végzik munkájukat. Nincs mérce, nincs felmérés , hogy egy-egy tanári élet, mennyiben emeli meg a nemzeti művelődés szintjét. Lehet, hogy csak „mikronyit”, ám a tanár tevékenysége már ezzel is elérte célját .”
Bizonyára olyan tanárokra gondolt Németh László, amilyen Te voltál. Óriási tudásúakra, klasszikus műveltségűekre, olyanokra, akikkel maradandó élmény minden beszélgetés. S olyan végtelenül szerényekre, emberségesekre, mint Te.
Kegyetlenül hirtelen haláloddal mi- akik legtöbben már elvesztettük szüleinket- most végképp elárvultunk.
Drága Tanár úr! Kevés a szó arra, hogy elmondjuk, mi mindent jelentettél nekünk.
Idén részt vettünk a Nemzetközi Könyvjelzőcsere Programban. Az 5. a osztályosok a rajzóra keretei között készítették el a könyvjelzőket, melyeket aztán a projekt szervezői által kijelölt partneriskolánknak, az indiai Learning Path Schoolnak juttattunk el. Az indiai gyerekek pedig a mi diákjainknak küldtek ajándékot.
Mutter Flóra – 9.kny osztályba járó tanulónk – első helyezést ért el az Implom József középiskolai helyesírási verseny 2. fordulóján, így országos döntőbe jutott.
Gratulálunk Flórának és felkészítő tanárának, Ádám Klára tanárnőnek!
A 24. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás első napján került sor a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a DUE Médiahálózat által közösen szervezett 3. Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszt díjátadó ünnepségére, ahol a több, mint 18.000 főt számláló mezőny 10 legjobb eredményt elérő versenyzőjét díjazták.
A döntőben elért eredménye alapján Rédler Csanád -iskolánk 11.a osztályos tanulója- 6. helyezés ért el.
Csanád felkészítői és lelkesítői: bátyja, a tavalyi győztes- Rédler Zalán és fizikatanára, Hegedűs Csaba voltak! Gratulálunk!
A Szent Imre Napok rendezvénysorozat keretén belül megrendezett Nemzetközi Népdaléneklési Versenyen a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium növendékei remekül szerepeltek. Az V. korcsoportban Kaba Luca (10.c) II. helyezéssel, Suba Virág (10.a) III. helyezéssel, a III. korcsoportban Lakatos Anna (7.a) dicsérettel büszkélkedhet. Tanáruk: Lévárdi Beáta. A zsűriben olyan kiválóságok ültek, mint Antal Gusztávné- zsűrielnök, karnagy, Lőrincz Aranka- népdalénekes, Molnár Ottó és Franka Beáta zenetanárok.
Kézilabda Diákolimpia V-VI. korcsoportos lány megyei döntőjét a Balassi Bálint Gimnázium csapata (Keresztes Anna, Goda Gerda, Babcsán Babett, Ádám Csenge, Ispán Daniella, Kovács Bodza, Gál Zoé, Kis Páles Virág, Kir Anna, Csurja Maja, Péter Liliána, Ferencz Anna Flóra, Pauman Lilien) nyerte meg, s így bejutott az országos elődöntőbe.
Gratulálunk a lányoknak, edzőiknek és felkészítő tanáraiknak, Lavaj Andrea tanárnőnek és Tihanyi Róbert tanárúrnak!
„… lényeges dolgokat emberek között soha nem a szavak, mindig csak a magatartás és a cselekedetek intéznek el.” Márai Sándor szavai ezek, aki végigélte azt a forradalmat, melyről ma megemlékezünk. Soha sem a szavak számítanak az emberek közötti kapcsolatokban, hanem a tettek, a cselekedetek. Kiállás a másikért, segítségnyújtás embertársainknak, figyelmesség … mind-mind olyan cselekvés, amellyel közvetlen környezetünkre hatást tudunk gyakorolni.
A sportolás mellett a kapcsolatok erősítése és a barátságok építése is célja az immár 49. alkalommal megrendezett Ipoly Kupának. Az ipolysági Szondy György Gimnázium és a helyi szlovák gimnázium által szervezett sporttalálkozón két ország hat tanintézményének diákjai vettek részt a szeptember 29-én.
A kispályás labdarúgásban első helyen végzett a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium (Varga Ábel, Mócz Ábel, Petrás Bence, Stolcz Zoltán, Molnár Máté, Miklián Bendegúz, Varga Csaba, Brezovszki András, Fazekas Roland, Roza István, Koplányi Viktor), második lett az ipolysági Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, míg a harmadik helyet a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola szerezte meg.
Röplabdában első lett a Szondy György Gimnázium, második helyen végzett a szlovák gimnázium, a harmadik helyet a Balassi Bálint Gimnázium (Puruczki Hanna, Ispán András, Percze Laura, Ispán Daniella, Szép Róbert, Pintér Sára, Szabó-Franka Barnabás, Rigó Bálint) szerezte meg.
Ma reggel elszállították a Sulizsák program keretében összegyűjtött ruhákat. A mérleg szerint összesen 785 kg ruhanemű, cipő, ágynemű került a kisteherautóba. Köszönjük minden résztvevőnek az aktivitást!
A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium diákönkormányzata szeptember 28-án csapatépítő kiránduláson vett részt Hollókőn. Megtörtént a következő három hónap programjainak áttekintése, a feladatok rögzítése, majd a vár megtekintése után a Kéz-kilátóhoz (Isten tenyere kilátó) túráztak a diákok kísérő tanáraikkal, Jancsóné Zorván Zitával és Hijazin Évával.
A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium idei nyári tábora Csukás István Nyár a szigeten című regényére és az ez alapján készült Le a cipővel című filmre épült. Volt lábbeli tervezés, lábszépségverseny, jártunk Mencshelyen a mezítlábas parkban. Esténként a Hány lába van? típusú feladatok is előkerültek sőt kellett lábméretet átszámolni milliméterből inchbe és tréfás „lábas” fejtörőket megoldani. Természetesen megismerkedtünk Csukás István munkásságával, sajátos kertmozi keretében megnéztük a filmet, de a strandolás és a túra is belefért a programba. Történt mindez mobiltelefon-mentesen, ami a szülők körében nagy sikert aratott, és a diákok is jobban élvezték így a programokat. Köszönjük a tanárok: Gombolai Dorina, Hugyecz Tiborné és Jancsóné Zorván Zita munkáját.
Népdaléneklési verseny országos döntőjén iskolánk tanulói remekül szerepeltek. Lévárdi Beáta tanárnő összefoglalója:
„A „Tiszán innen, Dunán túl” elnevezésű népdaléneklési Verseny érdi Országos döntőjében mindhárom növendékem kiválóan szerepelt. Mindannyian a Balassi Bálint Gimnázium 9.A. osztályos növendékei.
III. korcsoport szóló kategóriában Kaba Luca Bronz minősítést kapott, kisegyüttes kategóriában Makrai Dorottya és Suba Virág duettje Ezüst minősítést érdemelt ki a zsűritől. A kiváló szakemberekből álló zsűri olyan kiválóságokból állt, mint Bodza Klára (Eötvös-díjas, Életmű-díjas népdalénekes), Maczkó Mária (Magyar Örökség-díjas, Príma- díjas énekművész), Eredics Gábor (Kossuth-díjas, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszakának adjunktusa), Sebestyénné Farkas Ilona (népzenész, Kodály tanítványa).
Gratulálok Nekik a kitartásukhoz és a kiváló előadásukhoz!”
A K&H Bank 2010 óta minden évben megrendezi a K&H Vigyázz, kész, pénz! című vetélkedőt, melynek egyik legfontosabb célja a fiatalok pénzügyi tudatosságra nevelése. A kezdeményezés sikerességét jelzi, hogyidén összesen több mint 500 iskola 8700 diákja 2080 csapatban, négy különböző korosztályban szállt harcba az értékes nyereményekért. Az első két fordulóban, majd az ezekből továbbjutó első 5 helyezettnek megrendezett regionális középdöntőkben online kellett a 3-5 fős csapatoknak a feladatokat megoldani. A budapesti személyes részvétellel zajló döntőbe így az ország 8 régiójából csak az 1-1 legjobb csapat került be.
A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium 7.a osztályos tanulóiból álló Bezzegtermés nevű csapat idén második alkalommal indult el a megmérettetésen. A lelkes fiatalok – Boskó Bene Dénes, Demeter Dóra, Együd Anna Mikolt és Mohács Zétény – Szeghy József tanár úr segítségével a szabadidejükből áldoztak arra nem kevés időt és energiát, hogy megfelelően felkészüljenek, és elsajátítsák a szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket. Habár a tavalyi évben a regionális középdöntőben sajnos „csak” a második helyet sikerült megszerezni, ez nem szegte kedvüket, és idén újult erővel vágtak neki a versenynek. A 2022 januárja óta tartó kitartó munkának meg is lett az eredménye: a 2. régióban (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye) sikerült nyerni, és az országos döntőbe jutni.
A döntőt 2023. május 24-én rendezték Budapesten, a CEU épületében, igazán színvonalas körülmények között. A résztvevőket finom reggeli falatokkal és erre az alkalomra készült „versenypólókkal” várták a szervezők. Ezt követte az ünnepélyes bevonulás, a köszöntő, majd a – főként pénzügyi szakemberekből álló – zsűri bemutatása és a szabályok ismertetése. A döntőben 5 feladatot kellett sikeresen teljesíteni, amihez a pénzügyi és gazdasági ismereteken túl szükség volt kreativitásra, együttműködésre és humorra is. A másfél órás, kimerítő vetélkedés után egy bő negyedórás szünet elég volt a zsűri és a szervezők számára, hogy összesítsék a pontokat és kialakítsák a végső sorrendet. Így következhetett az eredményhirdetés, amely igazán pozitív meglepetést hozott: habár saját teljesítményüket kevésnek érezték, mégis a zalaegerszegi Szerencsetallérok mögött sikerült országos második helyet szerezni! A diákok nyereménye egy-egy ebook olvasó, valamint egy stúdiólátogatás az RTL Voice című műsorában, de díjat kapott az iskola és a felkészítő tanár is.
A rendezvény közös ebéddel zárult, melyet egy boldog és elégedett dunaparti séta követett.
A 9.KNY osztály tanulmányi kiránduláson vett részt Észak-Olaszországban 2023.05.06-11. között. A Garda-tó mellett található Peschiera del Garda városában volt a szállás. Verona az irodalom és a történelem, míg Milánó a gazdasági világ és a kultúra területén nyújtott feledhetetlen élményeket a diákok számára. A felhőtlen szórakozást a Gardaland, Európa egyik legnagyobb szórakoztató parkja biztosította. Az 5 napos osztálykirándulás fő célkitűzése a nyelvtanulás elősegítése, továbbá az olasz nyelv és kultúra megismerése volt.
Az 5.a osztály tanulmányi kiránduláson vett részt Budapesten a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központban. A program célja a médiaértés, a tudatosabb médiahasználat elősegítése. A diákok 6-8 fős csoportokban ismerkedtek címlap- és újságfotó-szerkesztéssel, filmforgatással, híradózással, időjárás-jelentéssel és interjúkészítéssel, a greenbox használatával. Emellett egy történet feldolgozásán keresztül az internetes zaklatás, illetve a biztonságos internethasználat is részét képezte az egész napos programnak, melyen egy sikeres pályázat eredményeképp vehettek részt a diákok és kísérőik.
Idén új köntösbe öltöztettük a szerenád sokéves hagyományát. A tanári kar közösen látta vendégül a végzősöket a gimnázium épületében. A diákok alkonyatkor a díszudvar felől érkeztek az iskolába, ahol mécsesekkel kivilágított ablakokkal várták őket a tanárok. Az osztályok jó hangulatú szerenádja után az iskola aulájában sütemény és üdítő fogadta a fiatalokat.
A Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen, a kilencedik évfolyamosoknál két tanulónk is a díjazottak között szerepelt. Kerényi Dániel 3., Sándor Zalán 7. helyezést ért el.
Gratulálunk Dánielnek és Zalánnak, valamint felkészítő tanáruknak, Varga Attila tanárúrnak!
A Madách Imre Városi Könyvtár által szervezett filmes vetélkedőn iskolánk 11.c osztályos csapata (Jamrik Borka, Mikulák Míra, Borik Bertalan és Jónás Benedek András) első helyezést ért el.
Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáruknak, Heffterné Gáspár Lilla tanárnőnek!
Április 18-án került sor a magyar nyelv hete alkalmából a középiskolások anyanyelvi játék vetélkedőjére a Madách Imre Városi Könyvtár kupolatermében. Iskolánk csapata a város középiskolái között első helyezést ért el. A csapat tagjai: Ádám Anna, Bakos Csenge, Kir Anna és Polgár Dorina 9.AJTP-s tanulók. Felkészítőjük: Gyarmatiné Rostás Ida tanárnő volt.
Április 14-én zajlott egy vers-és prózamondó verseny Nagyorosziban. Az eseményt a nógrádi származású író és költő, Pálfalvi Nándor emlékére szervezték meg, ezzel is tisztelegve irodalmi munkássága előtt. A versenyen a 6. a osztályból Kazsimérszky Márton és Lakatos Anna Lili, a 8. a osztályból Kazsimérszky Panni, Kovács Kornél és Szeghy Réka Panna, és a 11. a osztályból Kovács Erzsébet Ilona képviselte iskolánkat. Néhányan szép eredménnyel tértek haza: 5-6. kategóriában Márton 3. helyezést ért el, 7-8. kategóriában Panni 2., Kornél 1. helyen végzett, valamint a 9-12. évfolyamon Erzsébet szintén 1. helyezést ért el. Felkészítőjük Medve Krisztina tanárnő volt.
2023. április 20–23-án zajlott az 57. Kazinczy-verseny döntője a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium szervezésében. A rendezvénysorozat vasárnap reggel a győri városháza dísztermében ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztóval zárult. A 150 versenyző közül 20 gimnáziumi és 25 szakképző iskolás diák térhetett haza a legrangosabb jutalommal, a Kazinczy-éremmel.
Kalinovszki Lúcia, iskolánk 12.A osztályos tanulója kimagasló teljesítményéért Kazinczy-érmet, felkészítő tanára, Horváth Anita pedig Z. Szabó László emlékérmet kapott.
Az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny döntőjében iskolánk csapata az 1. divízióban 6. helyezést ért el.
A feladat (melynek megoldására most is 120 óra állt rendelkezésre) annak bemutatása volt, milyen lehetőségei vannak Teleki Pál miniszterelnöknek 1941. április 2-án. A mottó most is így hangzott: „Alakítsátok Ti a történelmet!”
Gratulálunk a csapat tagjainak: Kozma Csenge 11.a, Homor Benedek 10.a, Suba Sára 10.a osztályos diákoknak.
A IX. Megyei Német Nyelvi Civilizációs Versenyen iskolánk 7. osztályos csapata 1. helyezést ért el. Gál Kitti, Lőrik Lilla és Roza Zétény az egész verseny alatt vezettek, így rajt-cél győzelmet arattak.
Büszkék vagyunk a csapatra, s köszönjük Várkonyi-Kanyó Rita tanárnő felkészítő munkáját!
Iskolánk képviselői is részt vettek március 31-én az első Zöld Követ napon. Több workshop keretében beszélgettek a fenntarthatóságról, és egy időkapszulát is elhelyeztek, benne a 8.a osztály üzeneteivel és kisfilmjével.
A 2023. március 22-én a Víz Világnapja alkalmából a 11. évfolyamos biológia fakultációra járó diákjaink szerveztek változatos programokat diáktársaik számára. Kapcsolódó eseményként plakátkészítő pályázatot is hirdettek, melyre nagy számban érkeztek pályaművek. Nagy örömünkre szolgált, hogy 82 ötletes, kreatív alkotás közül kellett kiválasztanunk a legjobbakat. A programok és a pályázat népszerűsége is azt mutatja, hogy a felnövekvő generáció számára fontos a környezeti értékekre odafigyelő, tudatos gondolkodás.
A pályázat díjazottjai:
Az I. kategóriában (5-8 o.):
I. helyezés: Demeter Dóra, 7.a osztályos tanuló
II. helyezés: Szalay Tia, 5.a osztályos tanuló
III. helyezés: Szabó Zsóka és Ribár Bíborka, 6. a osztályos tanulók.
A II. kategóriában (9-12 o.):
I. helyezés: Géczi Anna, 10.b osztályos tanuló
II. helyezés: Kovács Emese, 9.b osztályos tanuló
III. helyezés: Szandai Zsófia és Oman Lili, 9.c osztályos tanulók.
Az elmúlt hétvégén tartották a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny tiszántúli fordulóját az általános iskolás korosztály számára. Iskolánk 7.a osztályos tanulója, Buttkai Zsófia Anna a Kazinczy-jelvény arany és bronz fokozatát érdemelte ki teljesítményével.
Gratulálunk neki és felkészítő tanárainak, Dr. Jónás Kornéliának és Tóthné Kócsák Editnek. Köszönjük szülei támogatását is.
Idén március 23-24-25-én került sor az Arany János Tehetséggondozó Program egri irodalmi versenyére, ahol iskolánkat 5 tanuló (Papp Enikő, Petrován Kincső, Jakubecz Fanni, Juhász Jázmin és Horváth Kornélia) képviselte. Közülük Jakubecz Fanni, 10.D osztályos tanuló kategóriájában országos 1. helyezést ért el. A versenyzők felkészítő tanára Gyarmatiné Rostás Ida tanárnő volt.
Remekül szerepeltek iskolánk tanulói az 55. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny 2. fordulójában (vármegyei döntőjén), melyet a pásztói Mikszáth Kálmán gimnáziumban rendeztek meg.
Együd András Buda 1., Sándor Zalán 3., Kerényi Dániel Róbert 4. helyezést ért el. Mindhárman országos döntőbe jutottak.
Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáruknak, Szokolócziné Gál Beáta tanárnőnek!
Manapság már annak a kérdésnek, hogy szükségünk van-e más nyelvre az anyanyelvünkön kívül, nincs igazán létjogosultsága, hisz mindannyian tudjuk, hogy elengedhetetlen az idegen nyelvek ismerete. Nyelvet tanulni nemcsak azért jó, mert a karrierépítés során sokkal több lehetősége lesz az embernek, hanem azért is, mert saját magunknak teszünk jót vele, hisz a világ egy új oldala nyílik meg számunkra. Nyelvválasztáskor számos tényezőt kell mérlegelnünk. Figyelembe kell vennünk az egyes nyelvek hozadékait, hogy mennyit profitálhatunk belőlük, illetve meg kell találni közülük azt, amelyikkel a legkönnyebben tudunk azonosulni. Mindegyik nyelvnek megvannak a maga szépségei, nehézségei, izgalmai és előnyei. Az Európai Unió lakosságának kb. 20 %-a, azaz minden ötödik ember német anyanyelvű.
Nekünk, magyaroknak a német anyanyelvűekkel van a legtöbb lehetőségünk közvetlenül is kapcsolatba kerülni, hiszen a Magyarországra látogató külföldiek jelentős része német, ha pedig turistaként mi indulunk nyugat felé, először német nyelvű országokon vezet át utunk.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere Németország. Számtalan német és osztrák tulajdonú cég telepedett meg hazánkban.
Köztudott, hogy a német a világ egyik legfontosabb nyelve a tudomány és kultúra területén.
Valamint érdemes megemlíteni, hogy a német nyelv rendkívül logikus felépítésű.
Gimnáziumunkban komoly hagyománya van a német nyelv oktatásának. Számos némettanár került ki intézményünk falai közül.
Iskolánk a Salgótarjáni Bolyai János Gimnáziummal közösen nyaranta nyelvi tábort szervez német nyelvterületre, ahol a diákok megismerhetik az adott hely kultúráját, fejleszthetik nyelvtudásukat.
5. osztálytól teljesen kezdő szinttől tanítjuk a németet. A tapasztalataink azt bizonyítják, hogy azok is könnyen be tudnak kapcsolódni az oktatásba, akik addig nem tanultak németet.
Ezt az állítást Demeter Dóra (7.a) és Együd Anna Mikolt (7.a) is alátámaszthatják, akik ugyan az általános iskolában angolul tanultak, de a gimnáziumunkba lépve a német nyelv mellett tették le a voksukat. Mindkét lány ötödik osztálytól kezdve nagy-nagy szorgalommal és elszántsággal vetette bele magát a német nyelv rejtelmeibe. Ebben a tanévben jelentkeztek a német OÁTV-re, ami a legrangosabb országos verseny német nyelvből. Heti öt órában (négy németóra és egy OÁTV felkészítő óra keretében) készítette őket osztályfőnökük, Várkonyi-Kanyó Rita tanárnő a versenyre. Az iskolai fordulón elért szép teljesítményük alapján bekerültek a megyei fordulóba, ahol Demeter Dóra 1. helyezést ért el. Együd Anna Mikolt sajnos betegség miatt lemaradt a döntőről. Szívből gratulálunk Dórinak és reméljük, hogy sikere sokaknak motiváló hatású: Megéri németet tanulni és a belefektetett kemény munka (előbb vagy utóbb) meghozza az eredményt.
Lévárdi Beáta tanárnő szervezésének segítségével a Balassi Bálint Gimnázium 9. B., 9. A, 8. A. és 10. C. osztályos tanulói – közel ötvenen – balett előadáson vehettek részt. Köszönjük Ókovács Szilveszter Igazgató Úrnak és munkatársainak a lehetőséget!
Iskolánk két csapata 2023.03.11-én eredményesen vett részt az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny regionális döntőjében. Ádám Csenge, Homor Benedek és Suba Sára 10.a osztályos diákok második helyezést értek el, igy bejutottak az országos fordulóba, melyre április 1-jén kerül sor Budapesten. További eredményes versenyzést kívánunk!
Iskolánk több osztálya vett részt a PÉNZ7 keretében szervezett numizmatikai előadáson, ahol Rédler Zalán 12.a osztályos diák előadását hallgatták és értékes gyűjteményét csodálták meg a diákok.
2023. február 24-én iskolánk szervezésében lezajlott a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny Nógrád megyei fordulója. A versenyen részt vevő diákok szóbeli és írásbeli fordulókban mutathatták meg rátermettségüket. A bíráló bizottság elnöke Kerekes Barnabás, a Baár-Madas Református Gimnázium Lőrincze-díjas magyar- és történelemszakos tanára, a Kazinczy-díj Alapítvány elnökhelyettese, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, a Beszélni nehéz! mozgalom jeles képviselője, a Szóról-szóval című rádióműsor szerkesztője volt. Munkájában Duhonyi Tiborné, Marika tanárnő és Tekes Rozália tanárnő, a Beszélni nehéz! mozgalomban nagy múltú váci Árpád Fejedelem Általános Iskola Kazinczy-díjas magyartanárai osztoztak. A versenyprogramok lebonyolításában Ádám Klára és Gyarmatiné Rostás Ida tanárnő valamint a gimnázium Balassi-sok nyelvművelő körének tagjai segítettek. A verseny eredményeként Kalinovszki Lúcia, a Balassi versenyzője, a Bolyai gimnázium egy tanulója valamint a Szent- Györgyiből Csernyik Dorka és Urbán Emma jutott tovább a győri országos döntőre.
A „Tiszán innen, Dunántúl Népdaléneklési Verseny” megyei döntőjén iskolánk tanulói remekül szerepeltek. Lévárdi Beáta tanárnő összefoglalója:
„Népdalénekeseim kimagasló sikerei a megyei népdaléneklési versenyen
„A Tiszán innen, Dunántúl Népdaléneklési Verseny” Nógrád megyei döntőjében kiváló eredménnyel szerepeltek a Balassi Bálint Gimnáziumban tanuló növendékeim.
Kaba Luca- szóló kategóriában „Kiemelt Arannyal” az országos döntőbe jutott.
Makrai Dorottya és Suba Virág énekegyüttes kategóriában „Kiemelt Arany” minősítéssel szintén az országos döntőbe jutott.
A 6. A. osztály „Százszorszép” csapata: Lakatos Anna Lili, Kocsis Alíz, Mikula Fruzsina, Ríbár Bíborka, Pálinkás Odett és Kosik Blanka kisegyüttes kategóriában „Arany” mínősítést kapott.
A 6.A. osztály Palóc legények csapata: Kazsimérszky Màrton, Hugyecz Zekő Sámuel, Szmolnik Balázs, Rácz Tamás énekegyüttes kategóriában „Ezüst” mínősítéssel büszkélkedhet.
Nagyon büszke vagyok Rátok!
A zsűrit olyan kiválóságok alkották, mint Antal Gusztávné, Franka Beáta és Mátyás Levente karnagyok.”
Sándor Dávid Balázs, gimnáziumunk 5.a osztályos tanulója február 24-én a Szabó Lőrinc Általános Iskolában megrendezett Bendegúz NyelvÉsz versenyen megyei 2. helyezést ért el.
Gratulálunk Dávidnak és felkészítő tanárának, Ádám Klára tanárnőnek!
Kalinovszki Lúcia a 33. Madách Imre-Mikszáth Kálmán vers-és prózamondó versenyen 1. helyezést ért el. Mindkét produkciójával egyöntetű elismerését vívta ki a rangos zsűrinek, amelynek elnöki tisztjét Lutter Imre a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke töltötte be. A Mikszáth Kálmán Technikum által a városháza dísztermében megrendezett verseny mezőnyében határon túli versenyzők is részt vettek.
Gratulálunk Lúciának és felkészítő tanárának, Horváth Anita tanárnőnek!
A 23. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás első napján került sor a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a DUE Médiahálózat által közösen szervezett „Nagy Diák Agrárteszt 2. – mezőgazdálkodj okosan!” díjátadó ünnepségére, ahol a több, mint 16.000 főt számláló mezőny 10 legjobb eredményt elérő versenyzőjét díjazták.
A döntőben elért 100%-os eredményem alapján, én is meghívást kaptam a díjkiosztóra, ahol teljesítményem elégnek bizonyult az országos, abszolút I. hely megszerzésére, illetve egy két fő részére szóló, 10 napos, görögországi nyaralás megnyerésére.
A díjakat a MATE rektora, Prof. Dr. Gyuricza Csaba adta át.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani fizikatanáromnak, Hegedűs Csaba tanár úrnak, hiszen az ő hatására indultam a versenyen!
2023. január 27-én Zsuffa Tünde írónő látogatott el gimnáziumunkba, ahol lehetőségünk nyílt meghallgatni előadását.
Többek között megismertette velünk életútját, mesélt a múltjában történt tragikus eseményekről. Szó esett bukásról, talpra állásról, megtérésről, árulásról, a hitben megingott, illetve a hitben megerősödő lélekről. Zsuffa Tünde regényeihez mindig az élettörténéseiből merített erőt és ihletet.
Egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy nem elesni szégyen, hanem feladni és beletörődni a kudarcba. Sok idő telik el, mire az ember rájön, hogy az őt ért bukások az ő érdekeit szolgálják. Hiszen az élettől kapott pofonok, csapások előre visznek saját útjainkon. Azok erősítenek meg minket, és azokból tudunk építkezni.
December 15-èn a BBBG német nyelvet is tanuló diákjai „édes kikapcsolódásban” vehettek részt Köpcsényben (Kittsee) és Bécsben városnézéssel, karácsonyi vásárral. Az utazás célja a nyelvgyakorlás és az országismereteik bővítése mellett a csapatépítés és a Karácsonyra hangolódás volt. Szép élményekben volt részük!
Az alábbiakban Nyikon Liza 12.A osztályos tanuló úti beszámolója olvasható!
Boldog és szeretetteljes Karácsonyt kívánunk!
Frohe Weihnachten!
Egy bécsi kirándulás története
A Balassi Bálint Gimnázium diákjainak egy csoportja Bécsbe indult. Negyed 7- kor volt gyülekező az iskolánál. A kirándulás egyik legnagyobb érdekessége az volt, hogy a résztvevő diákok közül mindenki tanul németet. Igaz, van olyan, akinek ez csak a második idegen nyelve, de szép számmal gyülekeztek azok is, akinek a német az első.
A buszunk fél 7-kor indult. A városon még mindig a teljes sötétség honolt, amikor is átléptük a magyar szlovák határt. Az első megállónk egy verebélyi benzinkút volt, ahol mindenkit elkapott a karácsonyi hangulat, hiszen amint leszálltunk, nagy pelyhekben elkezdett hullani a hó.
Folytattuk tovább utunkat Pozsony felé, ugyanis az idegenvezetőnk ott szállt fel. Innen is köszönet neki, hogy kalauzolt minket egész nap, és érdekes információkkal és tényekkel színesítette a már amúgy is különleges kirándulást.
Egyszer csak buszunk megállt a Hauswirth csokigyárnál Kittseeben. Ez a város Burgenland tartományban helyezkedik el. Egy családi manufaktúrába nyerhettünk bepillantást.
A megérkezésünket követően az első utunk a Csokicsárda névre keresztelt kis ajándékshopba vezetett, ahol különféle mennyei csokoládékat vásárolhattunk és kóstolhattunk Ezután egy rövid kisfilmet tekinthettünk meg, ami a gyár történetét, az ott dolgozók életét és néhány ikonikus csoki készítését mutatta be. A film természetesen németül volt, de kaptunk hozzá magyar feliratot. Érdekes volt nagyon, hogy sok kifejezést és mondatot értettünk a filmből, hiszen a németórákon elsajátított tudásunkkal ez nem okozott kihívást. A film végeztével bemehettünk a gyárba, ami egyfajta múzeumként is funkcionált. Míg az üvegfalon keresztül láthattuk a gyári munka mikéntjét, addig a másik oldalon érdekes információkat olvashattunk és láthattunk a csokikészítéssel kapcsolatban.
Miközben a majdnem 1 órányira fekvő Bécs felé tartottunk, az ablakból kinézve a hatalmas szélerőművek látványában és a néhol megmaradt hóban gyönyörködhettünk.
Bécs szélére érvén mindenkit elragadott a város hangulata, pedig még szinte semmit sem láttunk belőle. Kora délután volt, tehát miközben a város központja felé haladtunk, láthattuk a bécsi belvárosi nyüzsgést. A buszunkkal végigmentünk a Kärntner Ringen, ahol a szebbnél szebb szállodák mellett láthattuk a bécsi opera lélegzetelállító épületét is.
Gyalogtúránk első megállója a császári Hofburg volt. Rövid kis sétánk közben a csodás épületek és karácsonyi kirakatok szépsége ejtette rabul szemünket, mígnem megláttuk a Stephansdom égbe magasodó tornyát. A gótikus székesegyház nemcsak kívülről volt lenyűgöző, hanem belülről is.
A következő úticélunk a Rathaus előtti karácsonyi vásár volt. Ez a legrégebbi, hagyományos karácsonyi vásár Bécsben. Mielőtt átmentünk volna a vásárnak otthont adó térre, megtekinthettük, igaz csak kívülről, a híres Burgtheatert. A városháza előtt standok sokasága fogadta a turistákat és a helyieket egyaránt. Emellett korcsolyapálya is volt, és a téren egy vurstli is állt. A csoport 2 óra szabadidőt kapott, hogy belemerüljön a karácsonyi forgatagba. Volt, aki forralt borozott, más forró csokit vagy épp egy teát szürcsölgetett, de a legfontosabb mégis az volt, hogy az évek során elsajátított némettudást alkalmazni tudjuk. Akár egy kis útbaigazítás gyanánt, akár vásárlás közben. Akarva-akaratlanul is szuvenírekhez juthatott az, aki bármilyen innivalót vásárolt, hiszen egy olyan bögrébe kaptuk, amelyen egy kis rajz volt a városházáról, felette egy kis kedves német felirattal.
6-kor volt a gyülekező a tér szélén, innen egy pár perces sétával jutottunk vissza a buszhoz. Miközben elindultunk hazafelé, még egyszer megnézhettük Bécset, immár este.
A buszon már nem volt olyan nyüzsgés, mint odafelé, mindenki zenét hallgatott vagy épp aludt. Az út szerencsére teljesen simán alakult. Élményekkel telve, vidáman, ámbár fáradtan szálltunk le éjszaka az iskolánál.
A kirándulás legfőbb célja természetesen a nyelvtudásunk használata és fejlesztése volt, nem mellesleg advent és a német nyelvterületű ország hangulatának magunkba gyűjtése is fontos szerepet játszott. Felejthetetlen élmény volt ez a nap.
Örömmel tájékoztatunk Titeket, hogy a Példaképem című pályázatra 62 színvonalas pályamunka érkezett, melyeket a Dandelion Kft. tulajdonosa, Nagy Gréta értékelt.
A nyertes művek alkotói 20 000 forintban részesülnek.
Bakos Bendegúz 5.a – esszé
Szalay Tia 5.a – esszé
Lőrik Lilla 7.a – vers
Makrai Dorottya 9.a – dal
Sinkó Levente 9/AJTP – ppt
Molnár Dóra 9.d – rajz
Busai Alexandra 10.a – rajz
Botos Fanni Boglárka 10.b – vers
Baráz Elizabet 12. b – vers
Vanek Andor 12.b – ének
A díjazottaknak gratulálunk!
A díjak átadása 2022. december 21-én 11 órakor a gimnázium tornatermében lesz, melyre szeretettel várunk minden díjazottat.
A pályamunkák a Balassi Bálint Gimnázium galériájában kiállításra kerülnek.
„Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny 50. Kárpát-medencei döntőjén Rédler Zalán (12.a) több díjat is elnyert.
Zalán összefoglalója:
„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.”
/Kazinczy/
A héten rendezték meg az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny 50. Kárpát-medencei döntőjét Sátoraljaújhelyen, ahol teljesítményem elismeréseként megkaptam a Sátoraljaújhely városa által alapított „Széphalom” emlékplakettet. Ezzel megszerezve az egyik legnehezebb hazai nyelvtanverseny legrangosabb elismerését.
A szóbeli fordulón, kimagasló teljesítményt sikerült elérni, ezért a Sárospataki Tankerületi Központ különdíjában részesülhettem. Illetve a verseny 115 indulója közül kiválasztottak azon 3 versenyző közé, akik meghívót kaptak az ELTE által szervezett Kossuth-szónokversenyre.
Szeretnék köszönetet mondani felkészítő tanáromnak, Anita Horváth Tanárnőnek, aki az elmúlt években időt nem sajnálva, sikeresen készített fel a legnagyobb és legrangosabb magyar nyelvi versenyekre!
Iskolánk 7 diákja (András Kopinec, Csanád Rédler, Botond Sárkány, Benedek Szuma, Pénzes Bertold, Máté Bojtos és Zolyomi Peter) alkotta csapat kísérleteket végzett, melynek köszönhetően a Bay Zoltán Kutatóverseny döntőjébe jutott. Természettudományos és fenntarthatósági feladatokkal -jó csapatmunkájuknak is köszönhetően- eredményesen megküzdöttek, s a 2. helyen végeztek. Verseny szervezőinek köszönhetően okosórával is gazdagodtak.
A Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium „PRO STUDIO BBG” Alapítványa a 2019. évben a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlását köszönettel fogadja!
Nagy örömünkre szolgál, hogy a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tehetségpont a 2018/19 évi akkreditációs folyamatban való részvétele eredményeként a térségi Akkreditált kiváló Tehetségpont címet nyerte el!
Ösztöndíj pályázati felhívás a 2019/2020-as tanévre
A „Pro Studio BBG Alapítvány” ösztöndíj pályázatot hirdet a Balassagyarmati
Balassi Bálint Gimnázium tehetséges 11. évfolyamos diákjai részére az alábbi
területen:
BALASSI –
TALENTUM
természettudomány
(biológia, kémia)
humán
tudományok (magyar nyelv és irodalom, történelem)
reál
tudományok (matematika, fizika, informatika)
VASTAGH
MIKLÓS ÖSZTÖNDÍJ
idegen
nyelvek
A pályázat
feltételei:
a
választott területen kiemelkedő versenyeredmény
a
választott területen jeles/dicséretes osztályzat
Az
alapítvány kuratóriumi bizottsága bírálja el a pályázati anyagot. A szaktanár
és egy diáktárs véleménye is segíti a nyertest, aki 50.000Ft értékű tanulmányi
ösztöndíjban részesül.
A pályázati
dokumentum részei:
pályázati
terv
szaktanári
ajánlás
kortárs
ajánlása
A pályázat kiírásának ideje: 2019. április 25.
A pályázat beadásának határideje: 2019. június 15.
Az elbírálás határideje: 2019. szeptember 1.
Az átadás ideje: a 2019/20-as tanév tanévnyitó ünnepsége
Balassagyarmat,
2019. április 25.
Dr. Fényes-Bók Szilvia
a „Pro Studio BBG Alapítvány” kuratóriumának elnöke