
Balassit Támogatók Köre
1934-ben a Balassagyarmati Magyar Királyi Állami Balassi Bálint Reálgimnáziumban megalakult a Balassagyarmati Öregdiákok Szövetsége, akik a gimnázium volt növendékei közötti kapcsolattartást, a hála érzését volt iskolájuk és egykori tanáraik iránt kívánták megőrizni, valamint erkölcsi támogatásban részesíteni a volt iskolatársakat és baráti kezet nyújtani az érettségi vizsga után az életbe kikerülő fiataloknak.
Hasonló célokkal alakul meg a Balassit Támogatók Köre 2017-ben, amelynek alapító tagjai között, a Tízek Társaságában a gimnázium egykori igazgatóit, pedagógusait, diákjait, hozzátartozóikat egyaránt megtalálhatjuk. Ők azok, akik elsőként vállalták magukra az érték- és hagyományőrzés mindig fontos folyamatában a továbbadói szerepet, és remélik, hogy példamutató közösségük hamarosan és dinamikusan további tagokkal bővül majd, amellyel segítségére lesznek a jelenlegi diákságnak és a gimnáziumnak.
Az alapító tagok:
- dr. Dobó Márta, dr. Mikó Pál A XX. sz. eleji egykori igazgatónk és pedagógusunk dédunokája
- Pozsonyi Anna, iskolánk egykori igazgatója és magyartanára
- Versényi Györgyné, iskolánk egykori pedagógusa
- Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere
- Argay Gyula, nyugd. fizikus iskolánk volt diákja
- Kovács Ferenc tanár úr, iskolánk egykori igazgatója aktív nyugdíjasunk
- Nagy László, egykori diákunk, a Balassagyarmatért Baráti Kör egyik fő szervezője
- Szántó Csaba, iskolánk egykor diákja, pedagógusa, a Madách Kollégium egykori igazgatója
- Magyar József, nyugdíjas mérnök, volt diákunk
- Szenográdi Ferenc, egykori balassis diákunk, újságíró, akinek minden családtagja Balassis kötődéssel bír
A felhívás megtekintéséhez és a szándéknyilatkozat kitöltéséhez kattintson ide !
Munkájukhoz sok sikert, erőt és egészséget kívánunk!
2017. február 17.
TOVÁBB >