|
|
|
A Börzsönyön Pest és Nógrád megye osztozik. Nagyobb része Pest megyéhez tartozik, Nógrádé a Börzsöny keleti vonulata. Itt a legmagasabb a hegycsoport. Legmagasabb csúcsa a Csóványos (939 m) a két megye határán emelkedik. A Börzsöny felépítésében a tűzhányóműködés játszotta a legfontosabb szerepet. Húszmillió évvel ezelőtt, a miocén időszakban lávaömlések, vulkáni törmelék-lerakódások és hamuszórások váltogatták egymást. A lávából megszilárdult kőzetek nagyobb része andezit, kisebbik része dácit. A vulkáni hamu lerakódásából andezittufa keletkezett. A vulkáni működés egyik jellegzetesen érdekes alakulata a nógrádi Várhegy dácitkúpja. A geológusok a dagadókúp tipikus esetének tekintik. A sűrű, erősen viszkózus láva nem tudott kiömleni, s a vulkáni hatások csak feltornyozták a hegyet. A Börzsöny vulkáni takarója alatt homokos, agyagos tengeri üledékek vannak, fölötte megtalálhatjuk az újabb tengerömlést bizonyító lajtamészkövet és a jégkorszakban lerakódott löszt. A különböző korú és anyagú rétegek váltakozása leglátványosabb formában a Honti szakadékban tanulmányozható. A Börzsöny meredek lejtőkkel emelkedik ki alacsony környezetéből. A meredek lejtőket eróziós völgyek szabdalják fel, s teszik tájképileg változatossá. Diósjenő környékét a "magyar Svájc"-nak is nevezik. Nógrád megye területének nagy részét a Cserhát foglalja el. Bár hegységnek nevezzük, valójában dombvidéki táj, hiszen az 500 méteres középhegységi szint fölé csak néhány csúcsa emelkedik (Tepke 567 m, Szanda 545 m, stb.). Nagy kiterjedésű részei még a 300 méteres magasságot sem érik el. Jóval lankásabb ívelésű vonulatokból áll, mint a szomszédos Börzsöny vagy a Mátra, s a Karancs-Medvesnél is alacsonyabb. Szerkezeti felépítése az Északi-középhegység területén a legváltozatosabb: középkori üledékes rögök, harmadkori idősebb és fiatalabb vulkáni képződmények, harmad - és negyedkori enyhe dombhátak közé zárt kis medencék alkotják a nógrádi tájat. A medencékbe községek települtek, a vulkáni kúpokra várakat építettek. Sok a forrás a vidéken. A források vize kis patakokat táplál. A patakok völgyeket, völgykatlanokat kötnek össze. A dombhátakat, csúcsokat erdő borítja; a völgyeket és lankásabb domboldalakat felszántották; az erdőt a kissé meredekebb domboldalakról is kiirtották; s ezeket most legelőnek használják; a patakok partját hol keskenyebb, hol kiszélesedő sávban rétek kísérik. Mindezek néhány kilométeren belül is változnak, s épp ez a változatosság adja meg a nógrádi táj intim jellegét. A Cserhát földtörténeti múltja is gazdagabb, mint a Börzsönyé. Legöregebb kőzetei a földtörténeti középkor termékei. Azok a 200 millió éves mészkőrögök, amelyek a megye délnyugati határán felbukkannak (Naszály, Romhány, Csóvár és Nézsa környéke) a Dunántúli-középhegység szerkezeti folytatásai, de azoknál szétszórtabbak és alacsonyabbak, a harmadkori üledékekből alig látszanak ki. A mészkőfelszín mélyedéseiben halmozódott fel a nézsai bauxittelep. A második világháború alatt a németek bányászták, de a háború után a bányászat abbamaradt, mert a hazai timföldgyártási technológia nem ilyen típusú bauxitra épül. A Cserhát mai arculata a harmadkorban alakult ki. A többször megismétlődő tenger-előnyomulások során agyag, mészkő, márga, homokkő képződött. Értékesek a Felsőpetény környéki tűzálló-agyagtelepek. Ezekre épült a romhányi cserépkályhagyártás, később a burkolólap-gyártás. A harmadkoron belül is a legfontosabb időszak a miocén volt, amely a Cserhát karakterét döntően meghatározta. A miocén korból származnak a világhírű ipolytarnóci leletek. Egy egész ősvilági strand konzerválódott itt, megőrizve a környék szárazföldi gerinces állatainak lábnyomait, az akkori szubtrópusi növényvilág levéllenyomatait, egy 56 méter hosszú ősfenyő megkövesedett törzsét, valamint cápafogakat. A konzerválást a Cserhát első vulkáni kitörésének köszönhetjük, amely riolittufa szórásával kezdődött. 22 millió évvel ezelőtt egy óriáskitörés eredményeképpen 40-60 m vastag vulkáni por- és hamuréteg rakódott le. A forró vulkáni por betemette azt a helyet, ahová az állatok inni, az iszapos pocsolyákba heverészni, dagonyázni jártak, megőrizve ezzel az iszapba mélyült lábnyomokat. Az iszap a riolittufa-réteg védelme alatt az évmilliók során homokkővé keményedett. Egy kis patak a homokkő felszínéről lemosta a vulkáni hamu rétegét, és napvilágra került a világon egyedülálló "lábnyomos homokkő". A riolittufa lerakódásának három nagyobb periódusa volt, közben jelentős andezitláva-ömlés is bekövetkezett. Mindezek nyomán jellegzetes rétegvulkáni kúpok keletkeztek. Ezek azóta nagyrészt lepusztultak és széttöredeztek, s ma már csak roncsaik maradtak meg. A rétegvulkáni szerkezet leglátványosabb formája a Sámsonháza melletti elhagyott kőbányában tanulmányozható. Az andezitláva sok helyen a mélyben megrekedt és több kilométer hosszúságban húzódó hasadékkitöréseket eredményezett. Később a környező puhább, homokos, agyagos üledékek lepusztultak, s az andezitmagok másodlagos úton kiemelkedtek. A Szanda-hegy és Berceli-hegy oldalán oszlopos elválásban is hasonlít a bazalthoz. A nógrádi baranszéntelepek is a miocénban keletkeztek. A tengerparti lagúnákban melegvizű szubtrópusi mocsarak elhalt növényi maradványai halmozódtak fel. A láperdők növényzetére iszapréteg rakódott, s ez elzárta az oxigéntől. Az iszapréteg fölé újabb üledékek rakódtak, s az egykori mediterrán fák elszenesedtek. Háromszor is megismétlődött ez a folyamat. Ezért találhatók a nógrádi szenek három rétegben. A széntelepek Salgótarján környékén a felszín közelében húzódnak, némelyik teljesen a felszínre ér. Nem véletlen, hogy a bányászat a múlt század közepén ezen a környéken kezdődött, s fokozatosan húzódott dél felé, Nagybátony irányába. Ma már csak itt folyik bányászat.
A harmadkor legvégén az újabb tengerelöntés már csak a Cserhát alját érintette (Kálló, Erdőkürt, Szirák, Bér környéke). A beltengerből homokos, agyagos üledékek rakódtak le helyenként földes, fás lignittelepekkel. A negyedkorban lösz, löszös homok és sárgaföld keletkezett. Az Ipoly bal parti és a Zagyva jobb parti mellékpatakjai közötti dombhátakon ez az üledék megtalálható. A földtörténet jelen korában, a negyedkor végén a Cserhát északi és déli peremén futóhomok is keletkezett. A déli területek már Pest megyében vannak. Északon Hont, Ipolyvece, Dejtár, Balassagyarmat, Szügy, Őrhalom, Hugyag határában találhatunk futóhomokot. Az Ipoly, a Zagyva és mellékpatakjaik völgyében ártéri üledékek keletkeztek: öntéshomok, öntésiszap, öntésagyag. A Cserhát északkeleti folytatása a Karancs és a Medves. Tágabb értelemben a Cserháthoz tartozik, valójában azonban az Északi-középhegység önálló tagja. Szerkezeti felépítésében és keletkezési idejében a két hegység egymástól is jelentősen különbözik. A Karancs a Börzsöny és a Mátra rokona. A miocén vulkanizmus eredményeképpen keletkezett. Zárt tömbje messziről szembetűnik, csúcsáról (729 m) tiszta időben a Tátrát, a Budai-hegységet is megláthatjuk, Palóc Olimposznak is nevezik. Keletkezését tekintve egy szubvulkáni lakkolit. Az amfibol-andezitláva felnyomulása közben a felszínt már nem tudta elérni, de az oligocén végi üledékeket felboltozta és megrekedt a mélyben. A lassan kihűlő láva szomszédságában lévő homokos, agyagos rétegek a hő hatására megpörkölődtek és átalakultak (kontakt metamorfózis). Az andezit rétegek a későbbi eróziós folyamatok munkája nyomán kerültek a felszínre. Az amfibol-andezit jóminőségű zúzottkő előállítására alkalmas, ezért a Somogykőújfalutól délnyugatra lévő kőbányában a Karancs andezitjét bányásszák. A Medves a Salgótarján környéki bazalthegyekkel együtt a Tapolcai-medence tanúhegyeivel (Badacsony, Csobánc stb) áll rokonságban, sokkal fiatalabb, mint a Karancs. A pliocén időszak legvégén (2 millió éve) keskeny vulkáni csatornán ömlött a felszínre az izzó, hígan folyó bazaltláva, és lepényszerűen szétterülve nagy kiterjedésű bazalt fennsíkot hozott létre (13 km2). A vastag bazaltlepény több kitörés eredménye. A tufa képződése jóval kisebb szerepet játszott, mint az andezit-vulkanizmus esetében. Persze a bazalt-vulkanizmus is bazalttufa lerakódásával kezdődött, de ez a tufaréteg egészen vékony (5-10 m). A bazalt fennsíkon a második hamu- és törmelékszórás eredményeképpen még vékonyabb tufacsík keletkezett (1,5-3 m). A bazalttakaró vastagsága nem egységes, a peremek felé elvékonyodik (10-30 m) és közben is szélsőségesen változik aszerint, hogy a miocén szubtrópusi éghajlatának meleg csapadékvize milyen lepusztító munkát végzett. A bazalt fennsík környékén lévő kisebb hegycsúcsok (Salgó, Somlyó, Somoskő, Szilváskő, bárnai Nagykő) mind másodlagos kiemelkedések. A bazaltlávából megszilárdult részek a későbbi lepusztulásnak ellenálltak és az eredeti felszín magasságáról tanúskodnak. Híres a somoskői Várhegy "bazaltzuhatagja". A bazaltoszlopok a kihűlés során keletkeztek, zuhatagszerű bazaltömlés nem volt, az elnevezés tehát megtévesztő. Kisebb bazalttelérek Salgótarján környékén több helyen találhatók. Közelükben a szénrétegek elkokszosodtak. Néhány bazalttelér Salgótarjántól nyugatra és északnyugatra, a Karancs tömegéhez közeli területeken is felbukkan (Baglyaskő, Pipíshegy, Kercseg-tető). Az évszázados bazaltbányászat Nógrád megye bazaltkészleteit csaknem teljesen kimerítette. Különösen sajnálatos a Salgótarján melletti Pécskő esete. A kőbányászat a vulkáni kürtőben megszilárdult, s a későbbi lepusztulás révén hurkaszerűen kiemelkedő lávadugót tüntette el. Ma már csak kisebb jelentőségű bazaltbányászat folyik a megyében. A bazalt-vulkanizmus után lényeges szerkezeti változások már nem történtek a Karancs-Medves térségben. A jégkorszakban már a külső erők végezték a felszínformálást. A puhább oligocén és miocén üledékek lepusztultak, s maguk a vulkánok is pusztulásnak indultak. Környékükön lejtőtörmelék halmozódott fel. a Zagyva és mellékpatakjai kavics- és homokteraszokat építettek. A Zagyva árterein még ma is tart a feltöltő munka. A Zagyva és a Tarna között emelkedő Mátrának a nyugati része tartozik Nógrád megyéhez, ami Nyugati- vagy Pásztói-Mátra néven ismeretes. A Középső-Mátra északi lejtői is Nógrád megye területén ereszkednek le a Felső-Zagyvavölgy irányába. A Mátra területének túlnyomó többsége a szomszédos Heves megyéhez tartozik. A Börzsönyhöz és a Cserháthoz hasonlóan a Mátra keletkezésében is a miocén korszak andezit-vulkanizmus játszotta a legmeghatározóbb szerepet. A vulkanizmus itt is jelentős hamu- és porhullással kezdődött. Az Így lerakódott riolottufa-rétegeket megtaláljuk Mátramindszent, Szuha és Dorogháza környékén. Ezt követte a nógrádi barnaszénmedence keletkezése. A szénmedence délnyugati határa a Mátra. A széntelepek a Mátra vulkáni tömege alá buknak és nagy mélységbe süllyednek, meglétük itt már bizonytalan. A fő vulkáni kitöréshez kapcsolódó lávaömlés igen erőteljes volt, és 400-600 m vastag piroxén-andezit réteget eredményezett. Az andezittelérek a Nagybátony környéki széntelepeket is áttörték és a közelükben lévő szénrétegeket kokszosították. A vulkanizmust követő lajtamészkő-lerakódások Mátraszőllős, Tar, Mátraverebély határában találhatók meg. A vulkáni utóműködés ma is jelentős a Mátrában. Erről tanúskodik a sok csevice forrás (Nógrád megye területén: Tar, Kisterenye). A pliocén időszakban képződtek a Mátraalja gazdag lignittelepei. Ezek Heves megye területén vannak. A jégkorszakban a fagy okozta aprózódás volt jelentős. Így jött létre az a kőtenger, amelyik a Mátra legszebb völgye, a Kövicses-patakot levezető Hasznosi-völgy alján halmozódott fel. A löszképződés maradványai Pásztó környékén találhatók meg. A Mátra mai képét a külső erők alakították ki (jég, víz, szél, ember). A hegycsúcsok a lepusztulás következtében emelkedtek ki. A kemény andezit jobban állta a pusztítást. A Pásztói-Mátra legmagasabb csúcsa, a Muzsla (805 m) is tönkösödés eredménye. |
Nógrád megye domborzata változatos felépítésű. Területén kapcsolódik egymásba az ország három jelentős hegysége: a Börzsöny, a Cserhát és a Mátra. Északi részén, közvetlenül az országhatáron emelkedik a Karancs-Medves, amelyet újabban önálló hegységnek minősítünk. A Cserhát észak felé fokozatosan ellaposodik és az Ipolyig terjedő Nógrádi-medencébe megy át, dél felé ugyancsak alacsony dombvidékké válik, és mélyen benyúlik a szomszédos Pest megyébe (Gödöllő - Ceglédberceli - dombság).|
|
|
Nógrád megyében nagy károkat okoz a talajerózió. Hazánk legjobban erodált talajú megyéje. Az erősen erodált területeken a felső termőrétegek lepusztulása következtében a termésátlagok felére is lecsökkennek. Az elveszett termőerő több, mint amennyit trágyázással pótolni lehet. Az erózió ellen talajvédő erdősávokkal, talajvédő vetésforgók alkalmazásával védekeznek. Megindult az északias, meredekebb lejtők irtásainak újraerdősítése is. Legcélszerűbb lenne az eredeti természeti környezet visszaállítása, de ez a szántóföldek területének összeszűkülését jelentené, amire nincs meg a lehetőség. |
Nógrád megye leggyakoribb talaja a barna erdőtalaj, az egykori erdőterületeken keletkezett. Az erdők kétharmadát a Cserhátban már kivágták és szántóföldi művelés alá vették. Ezáltal erős talajátalakulási folyamatok indultak meg. Az eredeti erdei talajok mezőségi talajjá alakulnak át, melyek jellegzetes terméke a csernozjom, barna erdőtalaj. Az igazi csernozjomtól világosabb színe különbözteti meg. (A világosabb színt kisebb humusztartalmának köszönheti.) Nógrád megye területén ennek a talajnak a legmagasabb a humusztartalma, következésképpen a legsötétebb a színe. Az Alföld felé néző alacsonyabb területeken jelenik meg, de a Lókos-patak középső folyása vidékén is megtaláljuk. A homokos területeken megjelenik a kovárványos barna erdőtalaj. A legnagyobb területeket az agyagbemosódásos barna erdőtalaj borítja, ez után következik a barnaföld vagy más néven Ramann-féle barna erdőtalaj. A Mátra és a Börzsöny magasabb részein erősen agyagos erubáztalaj, a fekete nyirok keletkezett vulkáni kőzeteken. Humusztartalma erősen kilúgozott. Az Ipoly és Zagyva völgyében öntéstalajok találhatók.|
|
|
A Cserhátot nyugatról a Börzsöny, északról a szlovákiai Osztrovszki-hegység, keletről a Mátra annyira közrefogja, hogy az ebből az irányból fújó szelek csak leszálló légmozgással, bizonyos főn jelleggel érkeznek. Ezzel magyarázható, hogy a Cserhát az Északi-középhegység legszárazabb területei közé tartozik. Az Alföld felől érkező déli légtömegek viszont akadálytalanul érik a területet. A mediterrán hatást tükröző őszi másodlagos csapadékmaximum ezért itt erőteljesen jelentkezik, másrészt a nyári hónapok hőmérséklete is magasabb. Az uralkodó szélirány nyugati és északnyugati, de a szél erőssége kisebb az országos átlagnál, mivel a legerősebb szelek magasabb hegységeken átkelve már eleve legyengülve érkeznek, vagy el is kerülik a területet. Nógrád megye az ország szélcsendes területeihez tartozik. A szélcsendes napok aránya 30 % felett van. Nógrád megye napsütésviszonyai az Északi-középhegység többi területéhez hasonlóak. A napsütéses órák évi mennyisége jóval kevesebb, mint az Alföldön, átlagban 1850-1950 óra. A déli lejtők felmelegedése intenzívebb, mert a napsugarak ide nagyobb hajlásszögben érkeznek. Érdekes viszont, hogy télen a Börzsöny és a Mátra magasabb részei több napsugarat kapnak, mint a ködborította völgyek. Ez okozza a télen gyakori hőmérsékleti inverziót. A Cserhát területén a völgyek átlagos tengerszint feletti magassága (150-200 m ) és a hegytetők átlagos magassága (400-500 m) közötti viszonylag kis különbség nem okoz jelentős hőmérsékleti különbségeket. A középhőmérséklet évi átlaga kb. 9 C0, ez 2,5 C0-kal alacsonyabb, mint az Alföld legmelegebb déli szélén. A magasabb és az uralkodó északias szelek okozzák a különbséget. Az éghajlat kedvezőtlen vonásai a kora őszi és a késő tavaszi fagyok (fagyzugok). A tavasz 3 héttel később, az ősz 3 héttel korábban kezdődik, mint a délebbi területeken. Az évi csapadékmennyiség 550-600 mm, a Börzsöny magasabb részein 800 mm, a Mátrában 600-750 mm. A legcsapadékosabb évszak a nyár, legkevesebb csapadékot a téli hónapok kapnak. A sízés szempontjából nem kedvezőek a hóviszonyok, noha a kopár domboldalak alkalmasak lennének a lesiklásra. Közepes adottságú havas lejtők a Karancs-Medves vidékén vannak. A Börzsöny és a Mátra jóval alkalmasabb a téli sportokra, de a sípályák már a szomszédos Pest és Heves megyében vannak. |
Nógrád megye éghajlatának fő arculatát a Cserhát alacsony hegységi, sőt nagyrészt dombsági jellege határozza meg. A terület magasságban jóval elmarad a Börzsöny és a Mátra vidékétől, ezért éghajlata inkább az Alföldéhez hasonlít, míg a Börzsöny és Mátra éghajlatát a hűvösebb, nedvesebb hegyvidéki vonások jellemzik. Karancs-Medves vidékén a hegyvidéki jelleg mérsékeltebben érvényesül, de a Cserháthoz képest a terület hűvösebb és csapadékosabb.|
|
|
Szobnál torkollik a Dunába. Vízgyűjtő területe 5108 km2, amelyből 1518 km2 esik hazánkra. Bal oldali mellékvizeinek nagy része Nógrád megye területén ömlik bele: - Dobroda, - Ménes, - Szentlélek, - Csitári-patak, - Fekete-víz, - Lókos, - Derék-patak. Vízválasztója a Börzsöny, a Cserhát és a Karancs gerincén húzódva hagyja el az országot és a Szlovák-Érchegység délnyugati nyúlványain halad tovább. Vízjárása rendkívül ingadozó. Hóolvadás és nagyobb esőzések idején - különösen, ha a jobb parti, szlovákiai patakok is megáradtak - kilépett a medréből és árvize nagy területeket öntött el. A kisvízhez képest négyszázszorosára növekedett vízhozamot erősen meanderező (kanyargó) medre nem tudta gyorsan levezetni, ezért a magyar-szlovák vízügyi egyezmény alapján a két ország megkezdte a határfolyó szabályozását. Balassagyarmat környékén és tőle lefelé a munkálatok már elkészültek. A kanyarulatokat levágva új medret ástak, biztosítva ezzel a víz és a jég gyorsabb levonulását. Jelentős hosszúságában építettek árvízvédelmi gátakat. A bal parti mellékpatakoknak is új medret ástak, s a belvizek levezetésére csatornahálózatot építettek ki. A mellékpatakok közül a 270 km2-nyi vízgyűjtő területtel rendelkező Lókos-patak szabályozása volt a legjelentősebb. Ezzel sikerült megoldani az Érsekvadkerttől északra eső területek árvízvédelmét. A megye másik jelentősebb folyója a 157 km hosszú Zagyva Salgótarjántól északra ered Zagyvaróna határában. Itt van az a vízválasztó, ahonnan a vizek négy folyó felé folynak: Ipoly, Zagyva, Tarna, Sajó. Nem véletlenül nevezi a népnyelv a területet Vízválasztónak. A Zagyva jobb parti vizei: a Tarján-patak, a Kis-Zagyva, a Szuha, - a Bujáki, - a Bér, - a Vanyarci, - a Herédi-patak és a Galga. Bal parti vize Nógrád megyében kevés: Tápió, Bárna, Lengyéndi-patak. A Mátrából kevés patak folyik bele. Vízgyűjtő területe közel 5000 km2, megközelíti az Ipolyét, vízhozama mégis jóval kisebb, vízhálózata gyérebb, nagy szárasság idején sok patakja ki is szárad. Hóolvadás és nagyobb esőzések után a Zagyva is erősen megduzzad, de vize ilyenkor is csak feleannyi, mint az Ipolyé. Árvize gyorsan levonul, mert esése nagyobb. Nógrád megye állóvizekben nem bővelkedik. A Jenői-tó a Börzsöny és a Cserhát között, Diósjenőtől keletre van. 750 m hosszú és 400 m széles. Vizét a Börzsöny keleti völgyeiből kapja, a Jenői-patak és sok belső forrás táplálja. Helyenként nádas szegélyezi. Halastó, a horgászok kedvelt helye. A Bánki-tó a Lókos-patak és a Jenői-patak találkozásához közel, a Romhány - Diósjenő vasútvonal mentén, a 2-es számú főútvonaltól 3 km-re szép fekvésű környezetben helyezkedik el. Itt van kiépülőben a megye egyik legjelentősebb üdülőtelepe, partján jelentős fürdőélet fejlődött ki. A tó kb. 300 méter átmérőjű, a három kicsi patak vizét összegyűjtő Bánki-patak és egy víz alatti forrás táplálja. Az Ipoly menti morotva tavak egy része természetes úton, másik része a szabályozással keletkezett. Ipolyszög és Ipolyvece között sok apró tavacska van a levágott kanyarulatokban. Legszebb és legmélyebb (2-4 m) a Dejtár határában lévő Kifli-tó. Az állóvizek pusztulásának különböző stádiumait tanulmányozhatjuk az Ipoly völgyében. Dejtár és Ipolyvece között pedig egy tipikus égerlápot a maga jellegzetes növényzetével és állatvilágával. Ma már mindkettő természetvédelmi terület. A szécsényi láprétet már csak az áradásokat követő hetekben borítja víz. A megye többi nagyobb területű állóvize mesterségesen épített víztároló: Palotási, - Mihálygergei, - Kétbodonyi, - Lengyendi, - Hasznosi-tároló. A Zagyvaróna melletti tó is a Zagyva felduzzasztásával keletkezett és a Salgótarjáni Erőmű vízellátását szolgálja. Mesterséges úton jött létre a salgótarjáni Tó-strand és a balassagyarmati Nyírjesi-tavak sora. Nógrád megye talajvízkészlete kicsi. Legrosszabb a helyzet Salgótarján környékén, ahol az ipar vízigénye a legnagyobb. A város vízellátására épült az Északi-nógrádi Regionális Vízmű Mihálygerge határában. A Mihálygergei-tárolóba a víz egy része az Ipolyból érkezik föld alatti vezetéken keresztül. A Hasznosi-tároló a Kövicses-patak felduzzasztásával épült. Ez biztosítja a pásztói körzet vízellátását, de jelentős mértékben besegít a salgótarjáni iparmedence vízigényeinek kielégítésébe is. Mivel a Kövicses-patak vízgyüjtő területe nagyrészt erdővel borított vidék, ahol a műtrágyázás nem szennyezi a talajvizet, a Hasznosi-tároló vizének nitráttartalma minimális. Az Ipoly szabályozásával a talajvízszint Balassagyarmat környékén is lejjebb szállt, s a parti szűrésű csápos kutak már nem tudják kielégíteni az iparosodó város igényeit. Nagyobb vízkészletek a Lókos-patak torkolata környékén vannak, innen biztosítják Balassagyarmat és Rétság vízellátását. Mivel a Lókos-patak vízgyűjtő területének nagy része szántóföld, az itteni vízkészletek magas nitráttartalma komoly gondot jelent. A Cserhátban és Mátrában néhány helyen szénsavas forrás tör fel (Nógrádszakál, Tar, Kisterenye). Palackozni csak a sóshartyáni jódos-sós gyógyvizet érdemes. Sajnos a vízhozam itt is kicsi. Hévizekben a megye nagyon szegény. Pásztón van 30 C0-os víz, s ezt a strand ellátására használják. 1981-ben Ráróspusztán találtak 370-os vizet, ezt is a megépülő strand fogja hasznosítani. |
Nógrád megye forrásokban és apró patakokban gazdag. Jelentősebb folyója csak egy van: az Ipoly. A kis vízfolyások a Galgába, a Zagyvába és az Ipolyba tartanak, csak néhány kisebb patak ömlik közvetlenül a Dunába (Morgó-patak). A megye észak-keleti részén kis darabon folyik a Tarna, ez a Medvesből ered. Az Ipoly 257 km-es hosszából 115 km-es szakasz természetes határt alkot Magyarország és Szlovákia között. A Szlovák-Érchegységhez tartozó Veporban ered, Losonctól északra. Ipolytarnócnál érkezik Nógrád megye határára és Parassapusztánál hagyja el.|
|
|
A csejreszintben gyakori a fagyal, a galagonya, a kökény, a vadrózsa, a som, a bodza, stb. A tölgyerdők gyepszintje is dús. Az erdőkalkotó tölgyek elegyfái a gyertyán, a juhar helyenként a szil és a hárs. Bükkösök a Cserhátban csak kis területen találhatók az alacsonyabb tengerszint feletti magasság miatt. Jelentősebb régi bükkösök a Medves hegységben, a Börzsönyben, a Mátra magasabb részein és északi lejtőin vannak. A bükkösök aljnövényzete igen gyér, mert a zárt lombkorona alig enged át napsugarat. Kiterjedtek a megye területén az akácosok is. Ezeket már az ember telepítette. Akácvirágzás idején a méhészek Nógrád megyében fejezik be vándorútjukat. A fenyő nem őshonos a megye területén. Újabban fokozódnak a fenyőtelepítések, de a megye még mindig szegény fenyőerdőkben. A terület nagyobb részén a természetes növénytakarót felváltotta a mezőgazdasági művelés. Patakok mentén, lápos-mocsaras helyeken találunk még kevésbé érintett növénytársulásokat. Ezek egy része természetvédelmi terület.
|
Nógrád megye területén a természetes növénytakaró az erdő. Ennek területe azonban a földművelés elterjedésével fokozatosan csökkentet, de az erdősültség aránya a megyék viszonylatában még mindig a legmagasabb: 38 %. A megye tekintélyes részét elfoglaló Cserhát-hegység nevét a dombokat, hátakat borító egykori cserfaerdőkről kapta. Ez a cserfaállomány napjainkra már erősen megritkult, és inkább csak a hegység északi részén található. Az uralkodó erdőalkotó faj a kocsánytalan tölgy, a déli lejtőkön a molyhos tölgy. A tölgyes erdők aljnövényzetben igen gazdagok, mert lombkoronájuk több napfényt enged át.|
|
|
Nógrád megye állatvilága meglehetősen gazdag és változatos. A Börzsönyben, a Mátrában és a Cserhát magasabb részein hegyvidéki állatok élnek, de a Cserhát alacsonyabb területein megjelennek a kifejezetten alföldlakók is. Az emlősök közül a legjelentősebb a szarvas. Nagyobb szarvascsapatok a Börzsönyben vannak, de a Cserhát nagyobb erdőterületein is előfordulnak, Buják és Romhány környékén. Az őznél és szarvasnál jóval gyakoribb vaddisznóból pedig már több is van a kelleténél. A ragadozók közül legismertebb a róka. A kis ragadozókat a nyuszt, a nyes, a görény és a menyét képviseli. Gyakoriak a rágcsálók is: nyúl, hörcsög, ürge, mezei pocok, erdei egér, nagy pele, mókus. Az erdőkben találkozunk borzvárakkal is.
Az Ipoly régebben híres volt gazdag halállományáról, ma már jóval kevesebb a hal a folyóban. Mindezen túl még nagyon sok állatfaj él a megyében (kétéltűek, hüllők, rovarok, stb.). Ezeknek különösebb Nógrádra jellemző sajátos vonásuk nincs. |
Nagyon sok fajta madár él Nógrád megye területén. A ragadozók közül megtalálható a bagoly, az ölyv, a héja, a sas, a sólyom, a vércse. Legtöbb az énekesmadarakból van: pacsirta, fecske, pityer, billegető, gébics, vízirigó, ökörszem, szürkebegy, poszáta, légykapó, rigó, cinege, csuszka, fakusz, sármány, pinty, veréb, seregély, sárgarigó, varjú. Gyakori madár még a fogoly, a fürj, a fácán, a kakukk, a galamb és a gerle. Számos faluban találkozhatunk gólyafészekkel. Az Ipoly mentén vízimadarakat és gázlómadarakat is találunk: récefélék, cankók, gémfélék, bíbicek. A ritka madárfajok közül az Ipoly mentén lévő homokfalakban (szakadék, homokbánya) fészkel a gyurgyalag.